Tarlós: Egyelőre nincs pénz a gyalogoshídra
Tarlós István kifejezetten örül, hogy a választási programjában szereplő gyalogoshíd ötletét a kormány támogatja az Új Széchenyi Tervben, de úgy véli, a tervezett beruházásra egyelőre sem a fővárosi önkormányzatnak, sem az államnak nincs pénze, írja a Magyar Nemzet.
A lapnak a főpolgármester elmondta: a BKV megmentésén túl a fővárosnak és az államnak közösen kell kidolgoznia a támogatható fejlesztések finanszírozási tervét, és a gyalogoshíd építése 2014-ig megkezdhető.
A Magyar Nemzet szerint a lágymányosi térségbe tervezett átkelő előkészítésekor az összes jelenleg hatályos szabályozási tervet felül kell vizsgálni, a tervezési és kivitelezési folyamat, akárcsak a majdani híd elnevezése, mind a Fővárosi Közgyűlés hatásköre. Ugyanakkor a városházát jelenleg a csőd elkerülése foglalkoztatja, és a készülő válságköltségvetésből számos, már előkészített fejlesztést kell törölniük.
Fellegi Tamás nemzeti erőforrás miniszter szombaton azt mondta a TV2 Tények című műsorának, hogy az Új Széchenyi Terv forrásaiból lesz pénz a hídra.