Index Vakbarát Hírportál

Keddtől kezdődik a káosz a Ferencieknél

2012.11.26. 21:21

Keddtől forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest belvárosában a Ferenciek tere környékén a tér átépítése miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn. Nem lehet majd parkolni a Március 15. téren, az Erzsébet a híd alatt, az Irányi utca egyes szakaszain, a Molnár utca lezárt végén és a Kéményseprő utcában. Az építkezés érinti a Szabad sajtó út - Váci utca csomópontot is, ahol a Szabad sajtó úton folyó vízvezeték-építés miatt a forgalmi sávokat elhúzzák az út északi oldala felé, emiatt a Buda felé haladó buszsáv rövid szakaszon megszűnik.  A Váci utca Duna utca és Irányi utca közötti szakaszára az Erzsébet híd felől nem lehet majd behajtani, így az Irányi utca az Erzsébet híd felől csak a Belgrád rakparton keresztül lesz megközelíthető.

A Ferenciek terén december elsejétől véglegesen lezárják a közúti aluljárót, ezért az Erzsébet híd az V. kerület déli részéből csak a Reáltanoda utcán és a Szép utcán át lesz elérhető. Az Irányi utca Váci utca és Károlyi utca közötti szakasza kétirányú lesz, így a déli Belváros felől közvetlenül elérhetővé válik a rakpart. A Ferenciek terén kezdődő munkálatok a Szabad sajtó út - Kossuth Lajos utca tengely forgalmát egyelőre nem érintik. A közúti aluljáró lezárása miatt a Lehel tér felé a 15-ös és 115-ös autóbuszok december 1-jén üzemkezdettől a Kálvin tér és a Deák Ferenc tér között terelt útvonalon közlekednek. A buszok a Kálvin tértől a Múzeum körúton és a Károly körúton járnak, és a 9-es busz megállóiban állnak meg.

A Belváros új fő utcája című projekt újabb üteme 4,1 milliárd forintba kerül.



Rovatok