Index Vakbarát Hírportál

Aláírták a kormány-főváros szerződést

2013.03.08. 12:20

Orbán Viktor és Tarlós István aláírta a Budapest 21 elnevezésű szerződést, amelyben a kormány jelentős szerepet vállal a tömegközlekedés finanszírozásában és fejlesztésében, valamint a főváros adósságának konszolidálásában.

Tarlós István az aláírás előtt elmondta, hogy a szerződés egyszer s mindenkorra rendezi a főváros és a kormány kapcsolatát. A dokumentum eloszlatja azt a legendát is, hogy a jelenlegi városvezetés csak működtet, és nincsenek álmai. Az előző városvezetés hagyatékának két éves feldolgozása után ugyanis Tarlós szerint elérhető közelségbe került a fejlődés.

Orbán Viktor ezt követően megköszönte a főpolgármesternek, hogy közreműködött a megállapodás létrejöttében. Kifejtette, hogy Budapest a nemzet fővárosa, a főváros ezért mindenkié, tehát a vidékieké és a külföldön élő magyaroké is. Hozzátette: Budapest a gazdaság motorja, ha nem fejlődik, az ország sem fejlődik.

A miniszterelnök kijelentette, hogy stabilitás megteremtésének 2 éve után megnyílik a lehetőség a fejlődésre. Áttérve a képes beszédre felvázolta, hogy a fővárosnak van gyomra, de szárnya is. "A gyomra rendben volna, itt az ideje, hogy kitárja szárnyait is.", lebbentette fel.

Orbán Viktor elmondta azt is, hogy a kormánynak az az érdeke, hogy Budapest a világ egyik legversenyképesebb fővárosa legyen, ebben segít a most megkötött szerződés. Végül közölte, hogy az egyes fejlesztéseket külön-külön tárgyalja egy munkabizottság, ami tájékoztatni fogja a nyilvánosságot a projektek előrehaladásáról.

A dokumentum nem sok konkrétumra tér ki. Kiemeli a már bejelentett tényt, hogy a kormány 60%-ban átvállalja a főváros adósságait, de az, hogy mely hitelekről lehet szó, nem tudni meg belőle. Megemlíti, hogy a kormány konszolidálja a BKV adósságát, és részt vesz a járműpark megújításában. Emellett megállapodik a fővárossal a 4-es metró többletköltségeinek a finanszírozásáról. Egyetért az elektronikus jegyrendszer, valamint az egységes agglomerációs és fővárosi jegy- és bérletrendszer bevezetésével. A kormány vállalja továbbá, hogy együttműködik a Duna-part fejlesztésében és hasznosításában. A szerződés eredeti szövege innen letölthető.

Bábmester és üveggyöngy

Az MSZP fővárosi frakcióvezetője egyszerű szemfényvesztésnek nevezte a "Budapest21" elnevezésű kormány-főváros megállapodást, Horváth Csaba szerint az adósságkonszolidáció csak az elvett források 15 százalékát adja vissza a fővárosnak. A szocialista politikus az MTI-nek a megállapodás aláírására utalva azt mondta: "annyi történt, hogy a bábmester meglátogatta a budapesti bábját és üveggyöngyöket hozott neki ajándékba".

A Párbeszéd Magyarországért (PM) fővárosi képviselői "homályos ígéretek" helyett konkrét lépéseket várnak a főváros "rendbetételére".



Rovatok