Index Vakbarát Hírportál

Kórokozók bukkantak fel a dunai árvíz után

2013.09.11. 13:13

Számos kórokozó jelenlétét mutatta ki a grazi egyetem laboratóriuma azokban a talajmintákban, amelyeket az idei júniusi árvíz után a Római-parton gyűjtöttek, közölte a Római-partért Egyesület.

A közleményük szerint a mikroorganizmusok közül több is súlyos betegségeket okozhat, és hosszú idővel az ár levonulása után is jelen lehet a környezetben. A teljes fertőtlenítés a helyi élővilágot veszélyezteti, a Római-part árvízvédelmének mielőbbi megoldását szorgalmazzák.

A civil szervezet emlékeztetett arra, hogy a Duna 7,5 méteres vízállásánál kikapcsolják az áramszolgáltatást a Római-parton, ezáltal a csatornákban megszűnik a szennyvizek átemelése, a partot ellepi az emésztőkből és a csatornákból kiáramló szennyvíz és a folyó egyéb hordaléka.

Az árvíz után talajmintákat küldtek független laboratóriumi vizsgálatra, amely szerint öt kórokozó mennyisége – köztük a szalmonella, a kólibaktérium és az úgynevezett fekális coliformok száma – túllépte a közterületeken megengedett határértéket.

Júniusban, az árvíz idején Budapestnél 891 centiméter volt a folyó legmagasabb vízállása.

A Rómaira tervezett mobilgátról itt olvashat hosszabb cikket>>>



Rovatok