Csúszás ellen véd az abszurd korlát
Csütörtök óta a XII. kerületi hülyekorláton röhög a fél internet Magyarországon, amit a hegyvidéki önkormányzat épülete mellé szereltek fel találékony mesteremberek. Megkerestük az önkormányzatot, mire fel a kerítés? Íme a válasz:
Miután a téren keddenként termelői piac van, amit nagyon sokan, főleg idősebb emberek látogatnak, péntekenként pedig kisgyermekes családoknak szóló zenés rendezvény van, elengedhetetlen volt, hogy a már balesetveszélyessé vált lépcsőt, sürgősen a tél és a csúszós időjárás beköszönte előtt valamilyen módon biztonságosabbá tegyük, írta kérdésünkre a XII. kerület sajtóosztálya. A képeken látható korlát átmeneti megoldás.
A terület felújítását őszre tervezte a Hegyvidéki önkormányzat. Az elmúlt hetekben azonban kiderült, hogy a főváros által meghirdetett TÉR_KÖZ pályázaton több, mint 100 millió forintot nyertek. Ebből az összegből szeretnék felújítani a lépcsőt, a hivatal melletti teret, illetve a fölötte található Margaréta játszóteret, de a munka tavaszra csúszott.