Index Vakbarát Hírportál

Internetes humorokkal nem foglalkozom

2013.11.19. 08:38 Módosítva: 2013.11.19. 12:59
Nem törődik az őt kifigurázó mémgyártókkal, nyilatkozta Tarlós István főpolgármester. Lapunknak adott interjújában beszélt a BKK túlreprezentáltságáról, arról, miért nem jó az első ajtós felszállás, miért nem futkos aszfalton. Szót ejtett Eszenyi Enikő mandátumhosszabbításáról, és arról, mit érzett, miközben a tüntetőket kivitték a városházáról a rendőrök. Amit nem tudtunk meg: mi lesz a Balettintézettel, és milyen a számára legkedvesebb illat.

Nagy értetlenséget váltott ki a nyílt levele Vitézy Dávidnak, a BKK vezérigazgatójának.

Már meg is kell állnunk, nem nyílt levél volt. Vitézy kapott egy iktatott levelet, amit odaadtunk a sajtónak is.

Jó, akkor legyen közleménnyé tett levél.

Közzétett levél. Nem váltott ki nagy értetlenséget.

Rendben. Ez akkor is egy furcsa formája a főnök-beosztott kommunikációnak.

Nem gondolnám, hogy olyan nagyon furcsa lenne. Végtelenül egyszerű a dolog: a fővárosban a forgalomszervezés nem volt kielégítő.

Ma sem az, de azért jobb a helyzet, mint három héttel ezelőtt. Kénytelen voltam a nyilvánossággal is tudatni, hogy közbeléptem, mert fennállt a veszélye annak, hogy Budapest lakossága azt hiszi, hogy a városvezetés nem érzékeli a problémát.

Engem ez arra emlékeztet, amikor egy tanár kiteszi az osztályfalra az „Akik miatt szégyenkezünk” tablót.

Mindenre lehet történeteket szerkeszteni. Számomra a dolog egyszerű: Vitézy feladatokat kapott. Ezeket úgy kell végrehajtania, hogy Budapest népe elégedettebb legyen, mint előtte.

Ki ellenőrzi, hogy a kiadott feladatokat végre is hajtják?

Tájékoztatási kötelezettsége is van a cégvezetőnek, de leginkább Budapest lakossága ellenőrzi.

Ezeket a feladatokat (a korábbi 18 és a mostani 20 pontot) ki állította össze? Van a főpolgármesteri hivatalban egy háttér-BKK?

Ezt a kérdést lezártam. Annyit tudok hozzátenni, hogy sajtó egy részében a BKK-val azonosítják a BKV-t. Pedig az nem szűnt meg. Nem tudom, miért beszélnek BKK-bérletekről, amikor a BKV a közlekedésben a végrehajtó.

Mert az van ráírva.

Hát ez elég furcsa, ha az van ráírva.

Biztos, mert a BKK kezeli a jegyárbevételt.

Az megint egy elég sajátos történet. Ez a másik, amiért Vitézy úrra rá kell nézni. De Vitézyvel kapcsolatban az az utolsó mondatom, hogy már nem a VEKE szóvivője, a szerepe nem az, hogy minden héten kétszer szerepeljen valahol, hanem az, hogy vezesse a cégét. Ha a konferenciákra, szereplésekre fordított idejét a cégére fordítaná, nem kellene ilyen leveleket írnom.

Volt egy olyan alapelv a választások előtt, hogy a forgalmat különböző eszközökkel szorítsák ki a belvárosból, és legyen a tömegközlekedésnek, a gyalogosoknak és a kerékpárosoknak elsőbbsége. Az uniós kötelezettségnek számító dugódíj is valami hasonlóról szól a maga módján.

Nem csúsztatható össze a kerékpáros-forgalom a gyalogos-közlekedéssel, mert a kerékpárosok az úttesten, a gyalogosok a járdán közlekednek.

Ez lenne a jó, de a gyakorlatban nem mindig van így.

Több kerékpárutat építettünk 3 év alatt, mint előtte 10 év alatt. A közösségi közlekedést továbbra is preferáljuk, csak nem olyan szélsőséges módon és ütemben, ahogy Vitézy tette. Nem az az egyetlen lehetséges mód erre, hogy piros hullámokkal teljesen ellehetetlenítsük az autós közlekedést. Nem lehet ajtóstól rontani a házba: be kell fejezni a 4-es metrót, elég P+R parkoló kell.

A 4-es metró tavaszra elvileg elkészül, de hogy állnak a P+R parkolók?

Építgetjük már második éve. 16 hely van, ahol kell, ha jól tudom, 2-3 helyen már épülnek. Nem könnyű pótolni a lemaradást.

Akkor ez a 16 hely jövőre elkészül?

Szerkesztő úr, ne szaladjunk ennyire előre.

Egy másik régóta, hét éve húzódó építkezés a Baross tér átalakítása. Ezt nem találja soknak?

De soknak találom. De azt is, hogy öt évig sose kérdezték meg.

De bizony, ezt szinte minden évben feszegettük.

Nem emlékszem rá. De tekintettel arra, hogy márciusban, ha nem jön semmi közbe, átadjuk a 4-es metró első szakaszát, azzal egy időben biztos befejeződik a ramazúri a Baross téren is.

Visszakanyarodva a kerékpározáshoz. Mikor ült utoljára biciklin?

Régen nagyon sokat kerékpároztam, ma már nem. De nem tudom, milyen összefüggést lehet ebből felállítani.

Csak annyit, hogy mennyire vannak első kézből szerzett tapasztalatai az ügyben.

Nézze, támogatom a kerékpározást, nem véletlenül építünk ennyi kerékpárutat, és átadjuk a bérbringarendszert is. De megkérdezhetné Vitézy Dávidot is, mikor vezetett utoljára autót.

Miért, mikor, ön tudja?

Soha az életben. Úgyhogy én kicsit sem utálom a kerékpárosokat, mert  valaha sokat bicikliztem. Vitézy úr nem nagyon értheti az autósokat, mert akkor vezetett autót, amikor én helikoptert. Viszont az sem jó, hogy építjük a kerékpárutakat, és a Károly körúton meg azt látom, hogy a biciklis a gyorsítósávban biciklizik.

Pedig ez pont olyan, mint amikor az autósok egy szűk, de agresszív rétege a buszsávot használja.

Van a kerékpárosoknak egy olyan szegmense, tisztelet a nagyszámú kivételnek, akinek el kellene magyarázni azt is, mit jelent a piros lámpa.

Esetleg futni, kocogni szokott-e?

Nézze, minden városi futóversenyt engedélyezünk.

Nem ezért kérdeztem.

Én magam hosszú ideig sportoltam.

Mit, ha szabad érdeklődnöm?

Mindegy. Nem akarom részletezni. Határozott meggyőződésem, hogy én aszfalton nem futkosok. Nekem még azt tanították, hogy az nem túl jó.

Azért kérdeztem, mert láthatóan a futás is egyre népszerűbb hobbi. Az egyetlen központi helyen, ahol ezt meg lehet tenni, a Margitszigeten, rossz a rekortán, rossz a közvilágítás, sőt a homályban szatírok bukkannak fel.

Benne van a 2014-es fejlesztési tervünkben a margitszigeti futópálya felújítása és kiszélesítése, és a közvilágítás kiépítése.

Ezt örömmel hallom. Szerepel esetleg még a tervekben egy hasonló futópálya megépítése is a városban? A Margitszigeten ugyanis néha konkrétan dugó van a sok futó miatt.

Ezt nem tudom most megmondani. A vágyak között szerepel, de azért annál vannak fontosabb problémái is a városnak, mint hogy minden kerületben épüljön egy futópálya. Itt hagyták ezt a várost 180 milliárd, plusz a BKV-nál 78 milliárd forintos adóssággal. Ezek után azt kérdezgetni, miért nem készül el minden egyszerre, az irracionális.

Nem egészen ezt kérdeztem. De ha már a BKV adósságánál tartunk, most csökkent a (BKV) bérlet ára 10 százalékkal. Mivel kompenzálják az emiatt várható bevételkiesést?

Mindenből kihozható valami rossz, igaz?

A tarifacsökkenésnek mindenki örül. De az is érdekes, hogy az eddig veszteséges BKV hogy bírja ki a várható bevételcsökkenést?

A miniszterelnök és a kormány tisztában van a BKV fontosságával. Ha megfigyeli, egyes baloldali napilapok 2-3 havonta leírják, hogy összeomlik a BKV. A cég ehhez képest jól van. Sőt, 2010 előtt 112 milliárd forint működési hitelt vettek fel, 2010 óta egy forint működési hitelt sem. Az elmúlt időszakban a tömegközlekedési jegyárbevétel 6 milliárd forinttal megnőtt, ezért megérdemlik a budapestiek, hogy 20 év után csökkenjen a bérlet ára.

A jegyárbevétel növekedése annak köszönhető, hogy szigorodott az ellenőrzés. Egyre gyakoribb az első ajtós felszállás a buszokon, amire viszont az utasok és a sofőrök is panaszkodnak.

Az első ajtós felszállást és jegyellenőrzést  jelenleg mérsékelten támogatom. Volt olyan trolibusz, ami 8 percet állt, mert az utas és a sofőr a jegyen vitatkozott. Az elképzelés ideje akkor jön el igazából, ha az elektronikus jegyrendszer is működni fog.

Az nem most lesz. Várható ezek szerint az első ajtós rendszer visszaszorulása?

Attól tartok, hogy igen, bár az elektronikus jegyrendszer projektjét elindítottuk.

Mikor utazott egyébként BKV-val utoljára?

Szoktam, főleg metróval. De ennek a kérdésnek sem értem a relevanciáját.

Mindjárt jön a kérdés. Amikor én utoljára láttam egy buszon, akkor Orbán Viktor miniszterelnökkel épp azon diskurált, hogy hogy lehetne a Balettintézetet a portugáloktól visszavenni.

Hagyjuk már ezt...

Tehát a kérdés: hogy áll a visszavétel?

A VI. kerület kapta a feladatot. Erről ott kell érdeklődni. Mindenesetre jól kitekerték akkor a kérdés lényegét.

Akkor még egy személyesebb kérdés. Egy interjúban azt mondta, hogy ma is szereti a felesége illatát. Meg lehet kérdezni, hogy milyen illatot szeret?

Nem lehet megkérdezni.

Akkor nem kérdezem meg. Szokott egyébként a feleségével színházba járni? Mondjuk a Vígszínházba?

El szoktunk menni. Utoljára a zene napján voltunk ott. Mert?

Mert kíváncsi voltam, hogy volt-e személyes tapasztalata a Vígszínház igazgatói pályázatának elbírálása előtt a színházról. Most hogy áll a pályázat?

Bizonyos szabadgondolkodó köröknek  elég sok bosszúságot okozok azzal, hogy elkerülöm a jól bevált kampánybotrányokat. A világon semmi bajom nincs Eszenyi Enikővel (a Vígszínház mostani igazgatójával). Nem neveztünk ki a helyére senkit. Szubjektív véleményem, hogy nem is fogunk. Valószínűleg meghosszabbítjuk egy évvel Eszenyi Enikő mandátumát. Új igazgatót majd akkor nevezünk ki, ha már nincs kampányhangulat, és épeszűen lehet ezekben a kérdésekben dönteni. A bírálóbizottság sem tudott dönteni.

A színház mellett szeret meccsre járni. Legalábbis ez derült ki a Facebook-lapjára nemrég feltöltött fotóról, amin a Fradi győzelmének örül a meccs után. Az öröm az arcán viszont mintha nem lenne felhőtlen.

Ott valami megvillant, amiből azt hittem, hogy megint lesz foci, aztán rövidesen rájöttem (vb-selejtező), hogy mégsem. De örültem a Fradi győzelmének.

A fotóból azonban mém lett, azaz az internet névtelen humoristái kikarikírozták az örömét. Önről azt szokták mondani, hogy van humorérzéke. Hogy tetszettek ezek a képek?

Én internetes humorokkal meg internetes kommentárokkal nem foglalkozom, mert ha arról elmondanám a véleményemet, az nem esne jól.

Kinek?

Például egy internetes újságnak sem.

De, csak nyugodtan.

Ahol álnéven lehet becsületsértéseket, rágalmazásokat elkövetni naponta százával, ezrével, gyakorlatilag mindenféle következmény nélkül, ráadásul azzal a svindlivel, hogy ugyanaz a személy más néven négyszer-ötször kommentál be, mintha más személy lenne, arról az a véleményem, hogy nem éppen  jellemformáló dolog.

Ezért nem vállalta az általunk felkínált online-interjút sem, ahol az olvasók is kérdezhettek volna?

Nem mondom, hogy nagyon zavar. De amikor azt látom néha, hogy bizonyos emberekből csak a tudatlanság meg az indulat beszél, akkor nem csoda, hogy nem mutatok különösebb érdeklődést eziránt.

Hajléktalanokkal mikor találkozott utoljára az utcán?

Legutóbb egy hete, késő este találkoztam velük. Mikor bejártam több érintett közterületet.

De nem arra vagyok kíváncsi, amikor főpolgármesterként tett szemlét, hanem arra, amikor civilként járva-kelve botlott beléjük.

Az első eset, amikor hajléktalanokkal foglalkoztam, 1991-ben volt, amikor Vecsey Miklóssal létrehoztuk az első hajléktalanhajót az Óbudai-szigetnél. Legutóbb, amikor elbeszélgettem velük, azt hallottam, hogy ők maguk is helyesnek tartják, hogy ne lehessen lakni játszótereken és a zsúfolt aluljárókban. Egyébként sem igaz, hogy kitiltottuk őket a városból. Mi beengedjük őket, bemehetnek mindenhova. De nem lakni.

A hajléktalanok nem szoktak városnéző sétát tenni, csak a kuckójuk környékén mozognak. Ha nem alhatnak valahol, onnan el is mennek.

A Magyar értelmező kéziszótár szerint a kitiltás az, ha valakit valahova nem engednek be. Ha valaki kitiltotta a hajléktalanokat, az a XIII. kerületi szocialista polgármester. Az OPNI bezárása, sok beteg utcára kerülése, a hajléktalankórház nem engedélyezése, ez mind a szocialisták nevéhez fűződik.

A hajléktalanok és a Város Mindenkié aktivistái mégis a fővárosi városházán demonstráltak. Milyen érzés volt látni, hogy rendőrök viszik ki őket az ülésteremből?

Ez egy érdekes kérdésfelvetés. Milyen érzés az, amikor nem tudni honnan és kitől motivált emberek megjelennek, és fizikailag megakadályozzák a képviselőket, hogy dolgozzanak? Ha jól számoltuk, három hajléktalan sem volt köztük. Mit kellett volna csinálni? Ez az akció lényegét tekintve nem a hajléktalanokról szólt.

Én csak a benyomására lennék kíváncsi.

Az volt az érzésem, hogy vajon hol fog kikötni a magyar demokrácia? Legközelebb a Parlamentbe fognak bemenni, és lefeküdni a padokra, azzal, hogy adjanak lakást minden hajléktalannak. Ezen kívül más ötletet nem hallottam tőlük, de ez egy kezelhetetlen javaslat. Folyamatosan javítjuk az ellátás minőségét, ez tény. Inkább arra kellene biztatni a fedélnélkülieket, hogy vegyék igénybe a segítséget.

A hétvégén 14-17 éves fiatalok megvertek egy hajléktalan férfit, majd táskáját a Dunába dobták. Nem tart attól, hogy az ilyen jelenségek elszaporodhatnak, ha az emberek a törvényt maguk mögött tudva észreveszik, hogy egy hajléktalan tilos helyre vackolt be?

Egyrészt azt kell mondanom, hogy természetesen a fellépés kulturált módszerekkel a közterület-felügyelők és a rendőrök dolga. Másrészt viszont ki tudja, hogy ezeket a fiatalokat ki küldte oda, és milyen célból. Itt nagyon sok minden előfordulhat.

A rendőrségi nyomozás ezt majd megállapítja. De mit akar mondani ezzel?

Nem akarom azt mondani, hogy provokáció volt, de nem is zárom ki. Az ugyanilyen rossz, ha a hajléktalanok radikalizálódnak. Láttam én már hajléktalant randalírozni, meg nőket lökdösni az aluljáróban. Újabban egyesek fenyegetőznek is. Az ilyen típusú fellépéseket  nem pártolom. Hogy ezek a fiatalok milyen meggondolásból mentek oda, és tették ezt, maradjunk annyiban, hogy ezt nem tudjuk.

A végén jön a kötelező téma: indul-e a következő főpolgármester-választáson?

Most valószínűbbnek tartom, hogy igen, mintsem azt, hogy nem. Elvileg látom értelmét a munka folytatásának, de van egy-két dolog, amit meg kell gondolnom. Ha a mozgástér túl szűk, akkor  nem kapaszkodom a székbe.

A főpolgármesteri hatáskör törvényi vagy rendeleti csökkentésére kell most gondolni?

Lehet ezeket úgy is alakítani, hogy kódolva van bennük a sikertelenség, és lehet úgy is, hogy nagymértékben függ tőlem is a siker. Az utóbbi esetben, ha hivatalosan is felkérnek, szívesen folytatom, az előbbi eset, maradjunk annyiban, hogy határeset.

A főpolgármesteri hatáskört nemcsak a jogszabály csorbíthatja, hanem a választás eredménye is: ha például az ellenzéki képviselők többségben lesznek a közgyűlésben.

Ez nem tartozik a kezelhetetlen feltételek közé. Egy-két belső ellenségem azt híreszteli, hogy én már tárgyalok a szocialistákkal erről meg arról. Ez nagy hülyeség. Nem tárgyalok ilyesmiről a szocialistákkal, de operatív ügyekben velük is egyeztetek, de azt hiszem, hogy ez normális magatartás a várospolitikában. Ennek semmi köze nincs egy esetleges leendő politikai szövetséghez. Nem szeretem, ha olyanok előzgetnek lihegve jobbról, akiknek erre semmi alapjuk nincs. A polgármesteri jogosítványok alakítása vagy az, hogy mennyire választhatja meg az ember, hogy kivel akar dolgozni, és kivel nem, az lehet a döntő.

Kommentálja az Index Facebook-oldalán!



Rovatok