Tarlós István nem teljesen nyugodt
A főpolgármester „nem teljesen nyugodt” a négyes metró sötétüzemi próbája miatt. Tarlós István a Hír TV P8 című műsorában szombat este azt mondta: előfordulhat, hogy az elejéről kell kezdeni a teszteket, és elméletileg kicsúszhatnak a március végi határidőből. Három sötétüzemi próba van, a kivitelezői, valamint a megbízói már lezárult, a hatósági folyamatban van. Szavai szerint „nem teljesen nyugodt” amiatt, hogy az előző városvezetés más-más nemzetközi cégtől rendelte meg a szerelvényeket és a biztosító berendezéseket, és emiatt a szoftvereket igazgatni kell. Nagyobb probléma esetén a tesztet újra kell kezdeni, és elméletileg kicsúszhatnak a március végi átadási határidőből.
Tarlós István elmondta, hogy az átadás után biztonságkritikus hibák már nem lehetnek. Ezek közé sorolta, ha a szerelvények például az ellenkező irányba indulnak el, a másik ajtajuk nyílik, vagy baknak ütköznek. Kisebb kényelmetlenségek előfordulhatnak az első hónapokban.