A Margit híd felől érkezve egy furcsa szag csapja meg az orrom a Kossuth tér kordonkerítése mellé bekerekezve: a nedves kő szaga. Rejtély. Pedig nem is esik az eső, nem locsolnak sehol. A megfejtés később érkezik, amikor meglátom a díszőrséget térdig párában gyakorolni a rendezvénytéren, de ne rohanjunk előre.

A kordonon belül Wachsler Tamás, a Kossuth tér átépítésének projektfelelőse tart sajtótájékoztatót arról, hogy lényegében befejeződött a munka.

A tájékoztatót nem kapkodják el, még van idő. Anarki kollégával rácsodálkoznunk arra, hogy mit is keresünk itt, hiszen Szily Laci a Cinken már megírta az egészet. A beszéd megkezdése előtt Wachsler még pózol a fotósoknak, háttérben a Parlamenttel.

Most az megy, hogy mennyire hasonlít a Simonra?

– jegyzi meg mellettem gunyorosan egy rosszmájú kolléga.

A válaszra már nincs idő, a projektbiztos belekezd: két és fél évvel ezelőtt kezdődött a munka, a leglátványosabb rész mára elkészült. Éjszaka lebontják a kordonokat, szombaton már bárki besétálhat a térre. Egészen a biztonsági láncig, ami derékmagasságban hullámzik az Országház falától nem messze.

Rákóczi kész, József Attila kész, Kossuth is kész, de még fekete lepel borítja, sorolja Wachsler a szobrokat. Az állapotlista folytatódik: Kossuth mellékalakjai, az eredeti Tisza és Andrássy nyárra készül el.

Nyár derekára minden kész lesz.

– szögezi Wachsler.

Odébb sétálunk a Nemzet főtere, azaz a rendezvénytér felé. A járdán egy körbeépített fát kikerülve a projektbiztos nem mulasztja el megjegyezni, hogy ahol lehetett meghagyták a fákat. Igaz, sokat ki is kellett vágni,

mert az elmúlt évtizedekben az ültetéskor nem voltak tekintettel a Parlament épületének láthatóságára.

– teszi hozzá.

A kivágott fákat több kerületben, például Csepelen pótolják vissza.

A Nemzet főterén lefektetett 18 centi vastag gránitlapok tényleg jóval szebbek, mint a korábbi repedezett aszfalt. A kánikula kedvezőtlen hatásait kivédendő, több helyen ravasz párásítóberendezést építettek bele. A tájékoztató alatt többször is bekapcsolták az Omega-koncertet idéző páragépet, ami minden bizonnyal a gyerekek kedvenc szaladgálóhelye lesz majd. Innen jön a nedveskőszag, hasított belém a felismerés.

Most látszik a pára, de nyáron ez nem fog látszani.

– közli a projektbiztos. Nem lehet kihagyni, felteszem az agyafúrt keresztkérdést: Miért, nyáron mi fog látszani?

Emberek, akik nagyon jól érzik magukat.

– vágja ki magát Wachsler Tamás.

A tér Alkotmány utca felőli oldalát hosszúkás, négyszögletű kacsaúsztató zárja. Biztonsági okokból, jelenti ki Wachsler a csodálkozó sajtómunkásoknak. Ez volt ugyanis a legelegánsabb megoldás arra, hogy megakadályozzák, hogy bármilyen gépkocsi erőszakkal be tudjon jutni a térre.

A medence 60 centis oldalán bármilyen kocsi fennakad. Csodálatos ellentmondás, hogy a vízen azonban bárki át tud sétálni. Tényleg nem lesz tilos a vízbe mászni? - csapok le a projektbiztosra.

Műszakilag be lehet majd menni.

– jön a válasz, jelentsen ez bármit is.

Közelebb megyünk az Országházhoz. Az épület sarkán márvány utcanévtábla: Kossuth tér 1-1. Ezt az egyensúly jegyében írták így?, kérdezem a Wachsler Tamást, aki közli, hogy ezen már ő is tanakodott, de még nem jött rá.

Később a déli oldalon láttam a másik táblát, amin Kossuth tér 2-2 volt kiírva, ekkor felsejlett a félmegoldás: hiszen az Országház címe Kossuth tér 1-3! De ezzel még mindig nem jutottam közelebb a duplikálás rejtélyének megoldásához.

Odaérünk a Parlament északi oldalán álló látogatóközponthoz, ami a tavalyi tó helyén levő mélygarázs tetején foglal helyet. Itt lesz majd a pénztár, ruhatár, szuvenírbolt és kávézó, innen indulnak majd a látogatók a parlamenti körre, és ide is térnek majd vissza.

Árvíz ellen dupla árvízi kaput építettek be, avat be a részletekbe Wachsler Tamás. A külső kapu egy néhány perc alatt berakható brutális fémkapu, ami még jégzajlás ellen is véd.

Sőt, ha egy hajó nekimenne, azt is kibírná.

– teszi hozzá a projektbiztos.

Úgy tűnik, azért mégse volt teljes a bizodalom, mert van egy belső kapu is, ami leginkább egy összerakható mobilgátra emlékeztet. A látogatóközpontból kifelé menet a nehéz bejárati ajtó rácsukódik a népszabadságos kollégára, aki rövid birkózás után kijelenti:

Ide valószínűleg csak nagyon izmos emberek jöhetnek majd be.

Kint a vakító napfényről eszébe jut Wachshlernek, hogy hamarosan teljes lesz az Országház díszvilágítása, amikor teljesen befejezik az épület restaurálását.

De akkor majd újra kell majd kezdeni, legalábbis a legenda szerint, vetem közbe. Azonban Wachsler Tamást ma nem lehet kibillenteni a nyugalmából.

A legenda szertefoszlik, közli, ugyanis a sóskúti puha mészkő téglákat egyenként kiszedték, elvitték, lemásolták, és kemény mészkőtéglákat hoztak vissza helyettük.

200 évig nem kell hozzányúlni.

– szögezi le magabiztosan.

Újságírói kérdésre, miért nem lehetett száz éve az építésnél rögtön kemény mészkőt használni, Wachslerből egy pillanatra előbújik a tiszta kezes múlt, és sokat sejtető félmosollyal ennyit mond: Maradjunk annyiban, hogy kevés volt az idő.

A Parlament déli oldalára átérve friss páradús levegőt érzünk: itt szintén van egy párásító berendezéssel ellátott terület, ami mögött József Attila szobra nézi a Dunát.

A villamosvágány vonalát ezen a részen közelebb vezették a házakhoz, hogy nagyobb legyen a kisétálható tér, az autókat pedig száműzték. Hétfőtől már villamos csörömpöl majd erre.

A tájékoztató végén egy kolléga megkérdezi a projektbiztost, szubjektíve neki mivel volt a legnehezebb megküzdeni az építkezés két és fél éve alatt.

Az újságírókkal, mormogom nem létező bajszom alatt a tutibiztosra várható választ. Majdnem. Wachsler szerint a legnagyobb harcot a rosszindulattal és az ostobasággal kellett lefolytatni, de a küzdelemben segítségére volt mindig a segítőkészség és a jókarat.

A végeredmény egy látványos, tiszta szerkezetű, és élhető közterület lett.