Index Vakbarát Hírportál

Péntekig szólhat bele a Városliget beépítésébe

2014.06.23. 15:58

A budapest.hu-n társadalmi egyeztetésre bocsátották a Városligeti építési szabályzatról szóló önkormányzati rendelet tervezetét. A VÉSZ-nek rövidített tervezetet a Városépítési Főosztály készítette elő, június 19-én tették közzé, és nagyjából egy hetet hagytak a véleményezésre, június 27-ig, péntekig lehet észrevételeket küldeni.

A rendelet megalkotására a tavaly decemberben megszavazott városligeti törvény kötelezi a fővárost. A Városliget megújításáról és fejlesztéséről szóló törvény határidőt is szabott: az önkormányzatnak június 30-ig muszáj megállapítania az építési szabályzatot. A kormány májusi határozata alapján 2018-ig kell befejezni a múzeumnegyedet és a hozzá kapcsolódó fejlesztéseket, a projekt kiemelt fejlesztési célnak számít.

A projektnek sokan nem örülnek. A terv ellen korábban petícióval tiltakozott az építész szakma egy része többek között a közparki funkció háttérbe szorulása miatt. Civilek legutóbb június közepén tiltakoztak piknikkel a Városligetben.

A Városliget már így is élmény, ahogy van

A városligeti törvény elég nagy szabadságot adott a fővárosnak. Kimondta, hogy a VÉSZ készítése és jóváhagyása során nem kell figyelembe venni Budapest hosszú távú városfejlesztési koncepcióját, a fővárosi integrált településfejlesztési stratégiát, sem a mindenkori hatályos fővárosi településrendezési eszközök szabályait. Nem kell alkalmazni a zöldterületre vonatkozó kormányrendeleti előírásokat sem.

A VÉSZ-tervezet indoklása is kitér erre, azt írja, épp emiatt "különös gondot kellett fordítani arra", hogy a rendelet "a tervezési terület épített örökségének, városképének védelmére, a zöldfelület megújítására, ökológiai egyensúlyának megtartására, valamint a terület közlekedési kiszolgálásának biztosítására is garanciát nyújtson".

A VÉSZ-tervezet lelke az 1. melléklet, amely egy részletes térkép az övezetekről (itt jelölik azokat a kiemelten értékes fákat is, amelyek a rendelet szerint csak ökológiai kockázatelemzés alapján vághatók ki), valamint a 2. melléklet, amely felsorolja az egyes övezeteket meghatározó számokat. Ebből derül ki, hogy hol mennyi a minimum zöldfelület, mekkora a beépítés legnagyobb megengedett mértéke, és hol milyen magasak lehetnek az épületek.

A maximum a 30 méteres párkánymagasság, de a rendelettervezet szerint a Városligetben épülhetne olyan épület, amelynek a legmagasabb pontja 40 méter, csak ez a legmagasabb pont nem lehet túl nagy kiterjedésű. (Pontosabban: 25 méteres párkánymagasság felett egyetlen vízszintes metszet sem lehet nagyobb az alapterület 10 százalékánál.)

A rendelettervezethez tartozik egy kétoldalas előzetes hatásvizsgálat is. Eszerint a rendelettől ezeket a társadalmi, gazdasági, költségvetési hatásokat várják:

  • megteremti az alapját az új nemzeti közgyűjtemény együttes megvalósításának (múzeumi negyed), az állatkert fejlesztésének, a nagycirkusz felújításának, a zöldfelület megújításának
  • lehetőséget teremt a közlekedési infrastruktúra és a parkolási rendszer megújítására
  • jelentősen nőhet a terület turisztikai vonzereje
  • teret kapnak az állami és esetleg magánerős beruházások, új munkahelyek jöhetnek létre

A hatásvizsgálati lap csupa jót ígér környezetvédelem-ügyben is, például csökkenő zaj-és levegőszennyezést, a meglévő faállomány fokozott védelmét, a rendezvényeken letaposott fű rehabilitációját. Megemlíti, hogy tervben benne van a Városligeti-tó vízfelületének a helyreállítása is úgy, hogy a Vajdahunyad Várát újra körbe lehessen csónakázni.

Hivatkozik arra is, hogy a szabályzatban benne van a  Kós Károly sétányon áthaladó gépjárműforgalom megszüntetésének lehetősége. Itt tényleg csak lehetőségről van szó, a rendelet nem mondja ki, hogy le fogják zárni a forgalom elől a Kós Károly sétányt. Csak felsorolja, milyen feltételeknek kell teljesülnie ehhez. (Például az egyik feltétel: az M3 autópálya bevezető szakaszán legalább 600 P+R parkolóhely létesítése.)

A hatásvizsgálat másik hivatkozási pontja a Ligeten belüli parkolás megszüntetése, azt írják, hogy azt majd a park szélein és az Állatkert területén - a volt Vidámpark szélén - építendő parkolóház és mélygarázsok váltják ki. A tervezetben szó egy legalább két kilométer hosszú, rugalmas burkolatú futókör létesítéséről is.

"A rendelet előírásai alapján a Városliget zöldfelületét a mai alig több mint 60%-ról 65%-ra kell növelni" - írják a hatásvizsgálati lapon. Itt nem a Városliget egészéről van szó, hanem az úgynevezett Városligeti Park övezetről. A zöldfelületbe beleszámítják az épületek tetején kötelezően kialakítandó tetőkerteket is.



Rovatok