Index Vakbarát Hírportál

Kétféle segélytől búcsúzhatnak a budapesti hajléktalanok

2015.02.19. 07:53
Új rendelet készül Budapesten az itt élő hajléktalanok segélyezéséről, márciustól már életbe is kellene lépnie. A tervezet alapján elég nagy változás várható. Az előterjesztés szerint a törvény megváltozása miatt az önkormányzatnak nincs más választása, mint két régi segélyfajta megszüntetése. Közben viszont kibővítenék a jogosultak körét, és több új segélyfajtát is létrehoznának, például lehetne temetéshez is pénzt igényelni.

A Budapesten élő hajléktalanok is meg fogják érezni a segélyrendszer nagy átalakítását. Ahogy megírtuk, február végéig az ország összes önkormányzatának muszáj új segélyrendeletet hoznia, és a helyi önkormányzatok által adott pénzeknek ezentúl új egységes neve lesz: települési támogatás. Budapesten az önkormányzati segélyezés alapvetően a kerületek dolga, Angyalföld például az elsők között már meg is hozta az új rendeletét, Zugló pedig minimumjövedelemben gondolkodik. A hajléktalanok segélyezését viszont a Fővárosi Önkormányzatnak adta feladatul a szociális törvény.

Így most a fővárosi képviselők dolga lett az is, hogy ezt az új rendszerhez igazítsák a február 28-i határidő előtt. Február 24-én ül össze a városházán az emberi erőforrások bizottsága, és az ülésen napirendi pont lesz a "Javaslat a Budapest főváros területén tartózkodó hajléktalanok rendkívüli települési támogatásáról szóló rendelet megalkotására". Az előterjesztést Orbán Gyöngyi, a Fidesz-KDNP képviselője jegyzi.

A budapesti hajléktalanok segélyezéséről most egy 2009-es rendelet szól. Az új rendelettervezet sok mindent átalakít ehhez képest: segélyformákat szüntet meg, újakat hoz létre, feltételeket változtat meg.

Ami megszűnhet

A tervezet szerint megszűnik

  • a hajléktalanok lakhatáshoz jutását támogató önkormányzati segély és a
  • rendszeres ellátást kérelmező hajléktalanok önkormányzati segélye.

A hajléktalanok lakhatáshoz jutását támogató önkormányzati segély arra való, hogy a lakásba költözés után, a kezdeti időszakban könnyebb legyen kifizetni a bérleti díjat. Elég sok feltételnek kell megfelelni ahhoz, hogy járjon, például az kell, hogy az illető a kérelem beadása előtt legalább fél évig budapesti hajléktalanszállón lakjon, legyen rendszeres jövedelme, és a várható lakhatási költség a jövedelme 35 százalékánál magasabb legyen. Ezt a segélyt legfeljebb hat hónapig lehet kapni, havonta fizetik, és a havi összeg minimum 7125,  maximum 28500 forint.

Nem volt egy túl gyakran kiutalt segélyfajta. A tervezethez mellékelt hatásvizsgálat szerint 2014-ben 8 esetben összesen 171 200 forintot fizettek ki ezen a címen, 2015 első hónapjaiban pedig (amíg még létezik, márciusig) 3-an kapnak összesen 85 500 forintot.

A másik megszűnő segélyfajta már sokkal nagyobb tömegeket érint. A rendszeres ellátást kérelmező hajléktalanok önkormányzati segélyének az a lényege, hogy segítsen átvészelni a hajléktalannak a lassú bürokratikus ügyintézés hónapjait. Azoknak jár, akiknél már folyamatban van valamiféle rendszeres ellátás (például társadalombiztosítási vagy munkanélküli) megállapítása, de pénzt még nem kaptak. Az önkormányzati segély arra az időszakra jár, ami a kérelem beadásától a rendszeres jövedelem folyósításának kezdetéig tart, de legfeljebb 10 hónapig. Összege havi 11400 forint.

A hatásvizsgálati lap szerint

tavaly 1728 esetben összesen 19 millió 658 ezer forintot fizetett ki ezen a címen a főváros.

A becslés szerint 2015-ben még 300 esetben adhatnak ilyet márciusig, amíg ez a segély is meg nem szűnik.

A két segély megszüntetését az előterjesztés lényegében azzal indokolja, hogy az új segélyezési rendszerben, a törvény megváltozása miatt

az önkormányzatnak nincs más választása.

"A Fővárosi Önkormányzat számára csak a rendkívüli települési támogatás nyújtását teszi lehetővé a törvény, tehát azon korábbi segélyezés esetek, melyek a törvény szerinti rendkívüli élethelyzetnek nem felelnek meg, a továbbiakban nem nyújthatók (lakhatást támogató segély, rendszeres ellátást kérelmezők segélye)" - áll az előterjesztésben.

Napi 100 hajléktalan

Ezeket a segélyügyeket a Könyves Kálmán körúti Hajléktalanok Információs Irodájában kell intézni. Itt kell beadni a kérelmeket, és itt is fizetik ki a megítélt segélyt, készpénzben. A hatásvizsgálati lap adatai szerint az ügyfélszolgálaton naponta 100 ügyfelet fogadnak. A tapasztalatok szerint eddig nagyjából 100-ból 60-an kaptak segélyt.

Szerdán megkérdeztük az emberi erőforrások minisztériumát, hogy helyes-e ez a jogértelmezés, tényleg nem lehetséges-e, hogy ezeket a segélyeket ezentúl is adja az önkormányzat. Amint megérkezik a válasz, frissítjük a cikkünket.

Többen lesznek jogosultak segélyre

Az új fővárosi rendelettervezetnek van több olyan pontja is, ami kedvező a hajléktalanok szempontjából. A legfontosabb ezek közül az, hogy kitágítják az önkormányzati segélyre jogosult hajléktalanok körét. Most az a szabály, hogy az a hajléktalan kaphat önkormányzati segélyt, akinek a megélhetése más módon azért nem biztosított, mert vagy nincs egyáltalán jövedelme, vagy van ugyan, de kevesebb mint az öregségi nyugdíjminumum 130 százaléka, azaz most 37050 forint. Az új rendelet ezt a jövedelmi határt emelné meg: családnál egy főre jutó 42 750 forintra, egyedülállónál 48450 forintra.

Jobban jár, aki épp dolgozni kezd

Meg akarják emelni az épp munkába álló hajléktalanoknak adható segély összegét is havi 14300 forintról 25000 forintra. Ez a segély azt a pár hetes időszakot könnyíti meg, amikor a hajléktalan már dolgozik, de még nem kapta meg az első fizetését. Ebben az időszakban nagy szükség van a pénzre, mert megszokott régi kedvezmények (például bérlethez) már nem járnak, és a munka mellett már nem érnek rá többé elmenni kedvezményesen ebédelni. Ez a segély értelemszerűen legfeljebb egy hónapra adható.

A hatásvizsgálati lap adatai szerint 2014-ben 492 esetben fizetett ki a főváros ilyen pénzt, összesen 7 millió 35600 forintot. A 2015-re vonatkozó becslés az, hogy a nagyobb összeg nagyobb vonzereje és a közmunkaprogramok miatt nőni fog az esetszám, és 800 esetben adnak majd ilyen segélyt, ami összesen 20 millió forintba fog kerülni.

Új segély temetéshez és gyerekhez

Az új rendelet bevezetne új segélyfajtákat is. Újdonság lesz a temetési segély, amelyet olyan hajléktalanok kaphatnának, akik közeli hozzátartozójuk eltemettetéséről kell gondoskodjanak. A segély összege a Budapesti Temetkezési Intézet adatai szerinti legolcsóbb temetés költségének 20 százaléka, 2015-ben legalább 35-40 ezer forint. A hatásvizsgálatban úgy számolnak, hogy 2015-ben 10-en kapnak majd temetési segélyt, 40-40 ezer forintot.

Újítás lenne három, gyerekekkel kapcsolatos krízis segélyfajta is. Évente egyszer 7-7 ezer forintot kaphatnának

  • a várandós anyák (a becslés szerint 200 eset várható),
  • azok, akik kiskorú gyereket nevelnek a családjukban, és a gyerek iskoláztatásához, eltartásához segítségre van szükség, és ezt a gyerekjóléti szolgálat is igazolja (a becslés szerint 400 eset várható)
  • azok, akiknek a gyereke állami gondozásban nevelkedik, és a kapcsolattartáshoz kellene a pénz (például az odautazásra) (a becslés szerint 400 eset várható).

A főváros költségvetésében 2014-ben 85 millió forintot különítettek el a hajléktalanok segélyezésére, de ebből csak 55 millió 309 ezer forint fizettek ki ténylegesen, összesen 6047 esetben. Az előterjesztés szerint az új rendelet alapján idén 70 millió forint költségvetési forrásra lesz szükség, és 6413 eset lesz összesen.. A hatásvizsgálat szerint a jövedelmi felső határ megemelése miatt kell majd összességében több pénzt kifizetni.

Az új rendelet március 1-jén lépne hatályba.



Rovatok