Index Vakbarát Hírportál

Tarlóst Vitézyről kérdezték a Corvinuson

2015.02.19. 19:15
A Corvinus egyetem diákszervezetének meghívására Tarlós István előadást tartott az oktatási intézményben. Volt szó nagy uniós és állami támogatásokról, újpalotai és új óbudai villamosról, 3-as metróról, Vitézyhez fűződő viszonyról, valamint egy furcsaságról, amit úgy hívnak start up.

A IV. előadó a meghirdetett délutáni időpontra megtelt izgatott diákokkal, de a padsorokban ellenzéki politikusokat is fel lehetett fedezni. Mint az egyik szervező elmondta, nagy neveket szoktak meghívni (Csányi Sándor, Bod Péter Ákos, Gerendai Károly), Tarlós elsőre igent mondott.

A főpolgármester 20 perces késés után érkezett, és egyből egy generációs különbségeket érzékeltető sztorival kezdett: mint mondta, a margitszigeti szökőkút zenéit most választották ki, de a fiatal főpolgármester-helyettesnő, Szalay-Bobrovniczky Alexandra jóvoltából bekerült egy-két olyan modern szám is, ami az ő szívének nem olyan kedves.

Ezt követően megtudhattuk a főpolgármestertől, hogy Budapest sose lesz New York vagy Moszkva, de Közép-Kelet-Európa központja még lehet. Felsorolt néhány fejlesztést, amit a mostani városvezetés fejezett be, például a 4-es metrót, a CET-et, az 1-es villamos meghosszabbítását, vagy a fonódó villamosokat.

A befejezett és folyamatban levő beruházások ismertetése után Tarlós kiszórta a gyöngyöket is a hallgatók elé. Bejelentette, hogy

  • garantált ígérete van a kormánytól a 3-as metró infrastruktúrájának 125 milliárd forintos támogatására
  • három fürdő (a Palatinus, a Paskál és a pesterzsébeti) idényjellegűből állandó fürdővé válik, növelve a fürdőváros vonzerejét
  • 25 milliárd forintot kap a főváros a Vidámpark helyén jövőre megnyíló Mesepark, majd 2018-2019-ben megépítendő Pannonparkra.

Elmondta a hallgatóknak, hogy az árvízvédelmet tartja az egyik legnagyobb feladatnak, ami a főváros előtt áll a következő években. Tíz kilométernyi szakaszon nincs meg a megfelelő gátmagasság, további 12 kilométeren pedig a biztonsági (+30 centis) magasság hibádzik, aminek kiküszöbölésére 50 milliárdos forrásra lesz szükség. A veszélyeztetett helyek: Újpest, Víziváros, Csillaghegy, Margitsziget, Római-part.

A Római-parttal kapcsolatban tette meg első "tarlósos" kijelentését, ami osztatlan teszést aratott a diákok körében (nevettek):

Ami ott történik, az hihetetlen nyomást mér az elmémre.

A további fejlesztésekről szólva Tarlós önkritikát gyakorolt, hogy egy hete az RTL híradónak nyilatkozva 400-500 milliárdos várható uniós támogatásról nyilatkozott.

Jó lesz az 300-400 milliárdnak is.

- közölte. Ebből az összegből a már említett 3-as metró felújításon kívül jut még:

  • a Külső-Bécsi úton a villamos továbbvezetésére az esztergomi vasútvonalig
  • a Baross tér-Újpalota villamosvonal megépítésére
  • az 1-es villamos még további meghosszabbítására
  • 4,5 milliárd az M1-M7 csomópont és P+R parkoló kiépítésére
  • 4-5 milliárd a Duna-part rendezésére
  • valamint 8-10 nagy, őrzött P+R parkolóra (pl Békásmegyeren, az Örs vezér terén, a Közvágóhídnál vagy Cinkotán)

Tarlós előadása után a hallgatók tehettek fel kérdéseket. Az első diák a civil szféra erősítéséről kérdezte, amire Tarlós egy ühümm után annyit mondott, hogy egyetért a kérdezővel. A második kérdés így hangzott: "Szexi téma mostanában, hogy válhatna Budapest a start up cégek fővárosává?" A főpolgármester először megismételtette a kérdést, majd a következő adekvát választ adta: 

Nem híve, hogy Budapest ennek vagy annak a csoportnak legyen a központja. Ő inkább azt tűzte ki maga elé, hogy élhető főváros legyen, ahol mindenkinek el kell férni.

Az utolsó kérdés a BKK volt vezetőjére vonatkozott, és úgy szólt, milyen a viszonya Vitézy Dáviddal a válás után?

Tarlós először lakonikus tömörséggel válaszolt: 

Semmilyen.

Aztán belelendült, és jó kiosztotta az Indexet, hogy személyes érzelmekből fakadó túlkapások vezérlik a témában, ami megtéveszti az olvasókat. Elmondta, hogy ő már két és fél éve azon az állásponton volt, hogy Vitézyt le kell cserélni. Volt, amit jól csinált, volt, amit rosszul, de mint Tarlós mondta, nem szereti, ha a főváros cégeit celebek vezetik.

A főpolgármester az előadás után nagy tapsot kapott. Azért jó volt, értékelte egy lányhang a hátam mögött az eseményt.



Rovatok