Index Vakbarát Hírportál

Gerendai Károly állandó óriáskereket venne az Erzsébet térre

2015.05.04. 15:06 Módosítva: 2015.05.04. 15:23

Az Óriáskerék Kft. egy török céggel tárgyal egy óriáskerék megvételéről, ezzel párhuzamosan pedig a fővárosi önkormányzattól szeretne egy legalább 5 éves területhasználati jogot kapni, mondta lapunknak Gerendai Károly, a cég egyik tulajdonosa. Ha a tárgyalások sikerrel járnak, akkor jövőre már saját óriáskereket állítanak fel az Erzsébet téren az eddigi bérelt helyett, egész évre.

Gerendai elmondta, hogy a törökök mellett holland céggel is tárgyalásba kezdtek, de a törökök árban sokkal kedvezőbbek, és hamarabb tudnának szállítani. A török cégnek ugyanis van egy háromnegyedig elkészült óriáskereke, amiből a korábbi megrendelő kiszállt, így azt olcsóbban, de még így is több mint négymillió euróért tudnák megvásárolni.

Mivel azonban a törökök eddig a keleti piacra szállítottak, be kell szerezniük az uniós papírokat is ahhoz, hogy Budapestre hozzák a szerkezetet. Ez a kerék nagyobb lenne a jelenleg felállítottnál, és mivel télen-nyáron menne, légkondicionált fűthető-hűthető kabinokkal látnák el.

A Budapest Eye munkanéven szereplő óriáskerék ügye szeptemberig dőlhet el, addig a bérelt kerék forog az Erzsébet téren.



Rovatok