Index Vakbarát Hírportál

Csontos István lesz az FKF új vezére

2015.06.26. 11:12
Csontos István, az FKF Zrt. egykori gazdasági igazgatóhelyettese foglalja el a nemrég távozott Horváth Béla vezérigazgató helyét, a változást információink szerint már több fórumon be is jelentették. Csontos öt év alatt a negyedik vezérigazgató Főváros Közterület-fenntartó Zrt.-nél.

Információink szerint Csontos István, a cég egykori gazdasági igazgatóját hívta vissza Tarlós István főpolgármester az FKF Zrt. nemrég megürült vezérigazgatói cégébe. Csontos 2010-ben gazdasági igazgatóként dolgozott a cégnél, majd különböző okok miatt otthagyta az FKF-t.

Mint arról beszámoltunk, június 15-én távozott az FKF Zrt. éléről Horváth Béla vezérigazgató, erősítette meg lapunknak Tarlós István főpolgármester a napigazdasag.hu információját. Tarlós István főpolgármester Horváth leváltását azzal indokolta, hogy más beállítottságú emberre van a cégnél szükség, Horváth és a menedzsment nem tudott összecsiszolódni. 

2010 óta egy vezérigazgató alatt sem tudott nagyon felmelegedni az igazgatói bőrfotel. A Demszky-érát követően Tölgyessy Balázs lett az első vezérigazgató, ám alig kezdte meg működését, máris egy gyanús szerződéskötési ügybe keveredett, aminek köszönhetően 2011 tavaszán fel is mentették. A következő vezérigazgató Klug Lajos lett, aki kinevezéséig megbízott igazgatóként vezette a céget. 

Klug se működhetett nagyon fényesen, mert Tarlós István 2014-es újraválasztása után új igazgatót nevezett ki a helyére, a most június közepéig regnáló Horváth Bélát. Emlékezetes, Horváth Béla egyik első intézkedésével létrehozott egy miniszteri méretű kabinetet: tízfős testületet alakított ki maga mellett, amelyben öt tanácsadó, két főmunkatárs és három asszisztens kapott helyet. 



Rovatok