Index Vakbarát Hírportál

Simicska kidobott cége perrel fenyegeti a fővárost

2015.09.30. 10:20
Megszavazta a fővárosi közgyűlés, hogy egyoldalúan szerződést bont Simicska Lajos reklámcégével, a Mahir Cityposter Kft.-vel, és elbontatja a budapesti közterületekről mind a 761 hirdetőoszlopát. Az ok: a cég nem teljesítette kötelezettségeit, és amúgy is hátrányos volt a fővárosra nézve. A Mahir jelezte, perelni fog.

Ki, miért nem vett észre eddig semmit a 2006 őszén megkötött Mahir-szerződéssel kapcsolatban - erről szólt a vita elsősorban a fővárosi közgyűlés képviselői között. Azt senki sem vonta kétségbe, hogy mint arról lapunk beszámolt, a kontraktus előnytelen volt a fővárosi önkormányzatra nézve.

Tarlós István főpolgármester kiemelte, hogy a fővárosi közgyűlés 2006 márciusában döntött az ügyben, és három nappal az önkormányzati választások előtt, szeptember 26-án kötötték meg a szerződést. Ő ekkor még óbudai polgármester volt, ezért elmondása szerint nem tudhatott róla. Az előnytelen szerződést a szocialisták szavazták meg, mondta, akiknek egyik akkori képviselője ma is a közgyűlés tagja.

Gy. Németh Erzsébet, a DK képviselője (volt szocialista frakcióvezető) magára vette az inget, és válaszolt Tarlósnak. Közölte, az előterjesztés szerint nem a szerződéssel volt baj, hanem a teljesítés okozza a problémát: azt kifogásolják, hogy a cég nem teljesítette a szerződésben foglaltakat.

A képviselő szerint a rossz teljesítésről az elmúlt öt évben kellett, hogy tudomása legyen a főpolgármesternek. Kiemelte az előterjesztésből azt a részt, miszerint tekintettel a Mahir tulajdonosi szerkezetére, a gazdaság egyéb szektorainak szereplőivel való üzleti kapcsolataira, nem zárható ki, hogy a Mahir a piaci árnál kedvezőbben biztosított reklámfelületet az érdekeltségi körébe tartozó hirdetőknek, pl állami, a főpolgármester politikai közösségéhez kapcsolható cégeknek. Ezért a képviselőnő feljelentést tesz a rendőrségen.

Tarlós Hollywoodban érzi magát

"Úgy érzem magam, mint Hollywoodban", jelentette ki a főpolgármester, mielőtt a kamerák kereszttüzében bevonult a fővárosi közgyűlés termébe (vörös szőnyegen amúgy).

A közgyűlési terem előtti szőnyegen Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója is tett egy érdekes kijelentést a kamerák előtt, miszerint: nem rendelték be szerda reggelre az automata 4-es metróra a metróvezetőket (a hétfői leállás miatt), de ha be is rendelték, akkor az az utasok biztonsága érdekében történt.

Ellenzéki részről, Székely Sándor képviselőtől még elhangzott, hogy óvatosan az oszlopok lebontásával, ugyanis azok több mint száz éve a város ikonikus elemei, hozzátartoznak a városképhez.

A szerződés felbontásáról szóló előterjesztést 22 igennel, egy tartózkodással szavazták meg a képviselők, a szocialisták, és a DK nem szavazott.

Simicskáék perelni fognak

Megdöbbenéssel fogadta a döntést a Mahir Cityposter, azt a cég közölte szerda délután. A cég szerint mivel a szerződést folyamatosan és szerződésszerűen teljesítik, továbbá az elmúlt 9 évben semmilyen kifogás nem érkezett hozzájuk a főváros részéről, "így a felmondást és annak indokait társaságunk nem tudja elfogadni". 

A cég számára "különösen felháborító és a döntés törvényes jogi-szakmai indokainak hiányát, egyben valós mögöttes indokát jelzi", hogy az indoklásban a cég tulajdonosi szerkezetére, a tulajdonos személyére, illetve egyéb gazdasági érdekeltségeire vonatkozó megjegyzések szerepelnek.

A Mahir szerint

a szerződés felmondása nyilvánvalóan jogszabályba ütközik, egyben bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúját is felveti.Simic

Így a cég a felmondás kézhezvételét követően haladéktalanul megteszi a szükséges jogi lépéseket "törvényes jogainak megóvása, valamint jogos igényeinek érvényesítése érdekében".



Rovatok