Index Vakbarát Hírportál

Rigónak hívják az új budapesti Oyster Cardot

2015.12.18. 14:57

Megkezdték a BKK-nál az elektronikus jegyrendszer első próbaüzemét: kiosztották a dolgozói tesztkártyákat. A több száz dolgozói tesztkártyával a rendszer működéséhez szükséges szoftverelemeket és gyártósorokat tesztelik a szakemberek. A rendszer a tervek szerint 2018-tól teljes egészében működik. 

A tesztkártyák kibocsátásával párhuzamosan további két területen kezdődik meg, illetve folytatódik a fejlesztés. Egyrészt a központi hardver- és szoftverrendszerek, adatkapcsolatok és tranzakciós rendszerek elkészítésén dolgozik a BKK a Scheidt&Bachmannal közösen, másrészt a FUTÁR rendszerhez hasonlóan a több mint 2500 fővárosi közösségi közlekedési járműre kell felszerelni az érvényesítő készülékeket. A metrókapukat és HÉV-vonalakat folyamatosan kötik be a rendszerbe 2017 végéig.

Az elektronikus jegyrendszer működésének alapját a központi elszámoló rendszer jelenti, ami nyilvántartja a kártyákat, a termékvásárlásokat és egyenlegfeltöltéseket, elvégzi az árkalkulációt és a kapcsolódó pénzügyi elszámolásokat, valamint támogatja az új, integrált értékesítési csatornákat. A Scheidt&Bachmann feladata a rendszer összes hardver- és szoftverelemének szállítása, üzembe helyezése, teljes körű konfigurációja.

BKK: Ezért RIGO a RIGO

A budapesti rendszer nevének választott RIGO szimbolizálja az elektronikus jegyrendszer előnyeit, hiszen a mozaikszó mögött a Rugalmas, Integrált, Gazdaságos Okos szavak állnak. A név ezenkívül szerethető, könnyen megjegyezhető, és erősen kötődik a magyar kultúrához, hiszen népdalainkban, verseinkben gyakran szereplő madár. A fő cél az volt, hogy az elektronikus jegyrendszer olyan nevet kapjon, amely közel áll a magyar szívhez, könnyen érthető, egyedi, nem sért senkit és utal a szolgáltatás pozitívumaira. Az elnevezés egyúttal a külföldi ügyfelek számára is kifejező: a „ri” előtag az angol „re” előtag kiejtésével megegyezően a rendszerességet, az ismétlést jelentheti, míg a „go” szótag a dinamizmusra, a haladásra utal.

A metró- és a kiemelt HÉV állomásokra automatikusan működő kapukat állítanak fel, az ellenőrök pedig hordozható kézi készülék segítségével ellenőriznek.

A papírbérleteket és -jegyeket 2018-tól felváltja majd egy, a londoni Oyster Card-hoz hasonlító, chippel ellátott műanyag kártya, amelynek megszemélyesített és anonim formáját is választhatják majd az utasok. A névvel és fényképpel ellátott (megszemélyesített) közlekedési kártya más részére nem lesz átruházható, és bármilyen kedvezményes terméket (díjmentes, nyugdíjas stb.), valamint különböző bérlettípusokat is csak erre a megszemélyesített közlekedési kártyára lehet majd vásárolni.

Az anonim kártya ezzel ellentétben fényképet és nevet nem, csak egy azonosítószámot tartalmaz, ennek megfelelően mások részére átruházható, átadható majd. Ez a kártya a hozzá rendelt egyenleg terhére kizárólag jegy típusú termékek vásárlására jogosít.

A közlekedési kártyákat és az azokhoz tartozó utazási számlát a jövőben pillanatok alatt, interneten vagy telefonos ügyfélszolgálat segítségével, mobiltelefonon valamint az új jegy- és bérletkiadó automaták bármelyikén fel lehet tölteni.

Az elektronikus jegyrendszer bevezetését az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 54,5 millió euró értékben finanszírozza. A fővárosi önkormányzat a 2013 áprilisában megkötött fejlesztési megállapodásból mintegy 4,3 milliárd forintot bocsát a BKK rendelkezésére.



Rovatok