Index Vakbarát Hírportál

Megszűnhet a József nádor téren a hajléktalanszálló

2016.03.24. 12:39

Megszűnhet a V. kerületi, József nádor téri, 64 férőhelyes női átmeneti hajléktalanszálló, írja az MTI. A Fővárosi Közgyűlés ugyanis jövő szerdai ülésén arról dönthet, hogy felmondja az Oltalom Karitatív Egyesülettel kötött ingatlanhasználati szerződést. Hivatalosan a szállás lakói által okozott kellemetlenségek miatt, de aligha mellékes az, hogy a téren luxusszállót készül építeni egy társaság, amely egyik tulajdonosa pár napja még a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz kötődő cég volt.

A testület elé benyújtott előterjesztés szerint augusztus 31-ével mondanák fel a 2000. január 10-én létrejött, határozatlan idejű, a hajléktalanszállóként működő helyiségcsoport használatára vonatkozó szerződést. Ezzel egyidejűleg gondoskodnának arról, hogy az átmeneti szállás lakóit a IX. kerületben, a Gyáli úti munkásszállón helyezik el.

Az előterjesztésben azt írták, több helyről is érkezett tájékoztatás az egyesület tevékenységével kapcsolatos problémákról, az átmeneti szállás lakói által okozott kellemetlenségekről, amelyek többnyire abból adódnak, hogy a hajléktalanszállás a belvárosi társasházon belül, annak második emeletén, a lépcsőházból nyílóan helyezkedik el. A hajléktalanszálló lakóit a jövőben várhatóan a Gyáli út 33-35. szám alatti munkásszálló egyik emeletén helyezik el, ahol „a lakóegységek férőhelyszámának növelésével egy 64 férőhelyes átmeneti szállás alakítható ki” - olvasható a javaslatban.

A közgyűlés döntése aligha elvonatkoztatható azonban attól a ténytől, hogy a téren a volt Postabank-székházban az azt megvásárló AMX Nador House Kft. luxusszállót tervez építeni (és már épít ott egy több mint négyszáz parkolóhelyes mélygarázst az OTP ingatlanos cége). Az AMX Nador House a napokban került egy jordániai üzletember érdekeltségébe – de a válasz.hu szerint a társaság mögött egy szaúdi olajmilliárdos áll –, korábban több tulajdonosának egyike az a  BDPST Zrt., aminek cégbírósági bejegyzéséhez a 444 szerint maga a miniszterelnök veje, Tiborcz István fizette be a 100 ezer forintos illetéket.



Rovatok