Index Vakbarát Hírportál

Maradhat a könyvhét: Kocsis szerint Láng nyomta az ügyet

2016.03.24. 14:05
  • A jelenleg hatályos döntés szerint 800 négyzetméteres autóparkoló lesz április 29-től október végéig Budapest egyik legreprezentatívabb gyalogos főterén, a Vörösmarty téren.
  • A parkolót azért kell kiépíteni, hogy a József nádor téri mélygarázsépítés miatt megszívatott helyi lakosok tudjanak hol parkolni, ez áll a határozatban.
  • A parkoló miatt valószínűleg nem fér el a téren az 87. Ünnepi Könyvhét rendezvénye, aminek szervezői közleményben tiltakoztak.
  • Kocsis Máté szerint Láng Zsolt nyomta az ügyet, Tarlós István tájékozódik.
  • Délutánra mindenki tájékozódott, és már mindenki akarja a Könyvhetet

A hír felborzolta a kedélyeket, egyelőre senki sem akarja vállalni a felelősséget a döntésért, amit a fővárosi önkormányzat tulajdonosi bizottsága hozott meg március 8-i ülésén. 

A bizottság alelnöke Kocsis Máté lapunknak azt nyilatkozta, roppantul felháborodott, mert miközben napok óta küzd Láng Zsolttal, hogy a főváros ne tiltsa meg a hagyományos könyvhét megtartását a Vörösmarty téren, csütörtökön a sajtó mégis az ő nyakába varrta az egész sztorit.

Kocsis azt mondta, ő végig a helyszín megtartása mellett érvelt. Szerinte a budapestiek rendérzetét sohasem zavarta a belvárosban tartott könyvhét, ezért jövő kedden a bizottsági ülésen is meg fogja szavazni a Vörösmarty téri helyszínt. (A parkoló ügyét 8-án tárgyalták, a könyvhétről a következő ülésen döntenek.)

Ha azonban a Láng Zsolt vezette bizottság mégis leszavazná, Kocsis közölte: szívesen látná a rendezvényt a VIII. kerületben például a könyvkiadás atyjáról elnevezett Guttenberg téren. Kocsis szerint a József nádor téri építkezés miatt engedélyezett Vörösmarty téri parkolás sem zavarhatja a rendezvényt. Kérdésünkre azt mondta, ezt a könyvhét idejére egyszerűen fel kellene függeszteni.

Keressük az ügyben Láng Zsoltot, a bizottság elnökét is.

Tarlós István főpolgármester egyelőre tájékozódik a témában, mondta lapunknak Szűcs Somlyó Mária, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója.

Frissítés: marad a Könyvhét

A fővárosi önkormányzat tulajdonosi bizottsága szerint a parkolásra kiadott terület a Vörösmarty téren megrendezendő események megtartását és a tényleges rendezvényi terület nagyságát nem befolyásolja, így a Könyvhét által igényelt területet sem. A Könyvhét Vörösmarty téri helyszínét Tarlós István főpolgármester, Láng Zsolt bizottsági elnök és Kocsis Máté alelnök is támogatja. 



Rovatok