Index Vakbarát Hírportál

Volt Volánbusz-vezér lett a BKK második embere

2016.05.12. 10:15

Információink szerint csütörtökön kezd el dolgozni a BKK-nál a Volánbusz Zrt. korábbi vezérigazgatója, Dévényi Gergely. Nem is akármilyen pozícióban, egyből Dabóczi Kálmán vezérigazgató első helyettese lesz.

Mint Dabóczi lapunknak elmondta, Dévényit maga kérte át a BKV-tól, ahol az elmúlt napokig dolgozott. A BKK szerkezetátalakítási munkáit szeretné rábízni.

Dévényi 2012 szeptembere és 2013 júliusa között a Volánbusz igazgatási és jogi igazgatója volt, amikor is Németh Lászlóné minisztersége idején kinevezték a cég vezérigazgatójának.

Dévényi 2015 április 29-ig töltötte be a vezérigazgatói széket, ekkor vette át tőle a pozíciót – immár Seszták Zoltán miniszter ideje alatt – Fekete Antal.



Rovatok