Index Vakbarát Hírportál

Beköpött a taxiablakon a hiéna

2016.08.22. 18:24

Harminc éve taxizok, volt már efféle konfliktusom, de az elmúlt egy-két évben már azt hittem, megszűnt ez az erőszakos hozzáállás, mondta lapunknak felháborodva Kapus Ferenc, a City Taxi taxisa, akit a belvárosi Bajcsy-Zsilinszky úton egy taxiállomáson inzultált egy kopasz, nagydarab taxishiéna hétfőn délután.

Mint mondta, a droszt végén állt, eleinte nem is volt előtte más taxi, csak később érkezett egy kocsi. Jött három külföldi utas, akik hozzá ültek be, és már éppen indult volna, amikor egy nagydarab, kopasz férfi megjelent, és habzó szájjal felelősségre vonta, hova viszi az utasait. Többször beijesztett, mintha beütne a lehúzott ablakon, közben azt üvöltötte, hogy szétrúgja a fejét, ha legközelebb ezen az állomáson látja. Hogy nyomatékosítsa szavait, a dermedt utasok előtt beköpött az autóba.

A taxis beszólt a központba, hogy mi történt, de kevés taxi volt a környéken. A rendőrséget nem akarta kihívni, mert mire kijöttek volna, a férfi eltűnik, ezért inkább úgy döntött, ha felzaklatva is, de elviszi az utasokat az úti céljukhoz.

Mint mondta, felháborító, hogy a taxisokat nem tudják megvédeni ezektől a bűnözőktől, akik nyilvánvalóan az egyre több külföldi utas lehúzására szaporodtak el az utóbbi időkben. A taxis nem érti, hogy miért nincs hatósági ellenőrzés, hiszen ezek a hiénák szinte tálcán kínálják magukat.

A napokban arról írtunk, hogy a BKK tehetetlen a pofátlan taxishiénák ellen, sokuknak ugyanis taxidroszt-engedélye sincs, ezért nem tudnak fellépni ellenük. Volt, aki egy egyest ragasztva a kilométerdíj elé, 1280 forintos kilométerdíjjal fuvarozott, de se a BKK, se a Készenléti Rendőrség nem tudott mit tenni ellene.



Rovatok