Index Vakbarát Hírportál

Meghosszabbítanák a kisföldalatti vonalát

2016.10.26. 15:22

A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén megbízta a Budapesti Közlekedési Központot (BKK), hogy a 2024-es olimpiai pályázathoz kapcsolódóan készítse elő a kisföldalatti felújításának, valamint az ahhoz szükséges járműbeszerzéseknek a terveit. A testület 25 igen szavazattal, egyhangúlag hagyta jóvá az erről szóló javaslatot, amelyhez az idén 38 millió, jövőre pedig 622 millió forintos kormányzati támogatás áll rendelkezésre az erről szóló kormányrendelet alapján, jelenti az MTI.

A közgyűlés kikötötte, hogy a projektnek tartalmaznia kell a Deák tér, az Oktogon és a Hősök tere megállóinak kapacitásbővítését, továbbá két új állomás létrehozását:

  • az 1-es villamosra történő átszállás érdekében a Hungária körút alatt,
  • valamint a Duna-part könnyebb eléréséhez a Vigadó téren, amely a vonal új végállomása lenne.

A felújítással a kis földalattit a lehető legteljesebben akadálymentesíteni kell, továbbá a jelenleginél várhatóan hosszabb új szerelvények miatt szükséges a Mexikói úti járműtelep átalakítása is.

A hulladékgazdálkodási törvény módosítását kezdeményezi a Fővárosi Közgyűlés az Országgyűlésénél, a testület által egyhangúlag elfogadott javaslat célja, hogy a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. kikerüljön a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. hatálya alól.

Eszerint a fővárosi cégnél maradna egyebek mellett a díjbeszedés és a szolgáltatásidíj-megállapítás is. Ezzel elkerülhetővé válna a társaság éves 1,9 milliárd forintos várható hiánya, és a továbbiakban is az elvárt színvonalon lenne biztosítható a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátása - indokolták a kezdeményezést.

Tarlós István főpolgármester kezdeményezésére változtatási tilalmat rendelt el a Római-part parti sávjára szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés. Tarlós István korábban arról, hogy a római-parti mobilgát kapcsán egyesek "ingatlanpanamát" emlegetnek, azt közölte: a III. kerületnek is el kell rendelnie a változtatási tilalmat és a fővárosnak is a parti sávra. "Ha ez létrejön, akkor nyugodtan elfelejtheti mindenki ezt a nagyon ügyesnek látszó, de elég rosszindulatú támadást" - fogalmazott akkor a főpolgármester, rámutatva arra, hogy a tilalom után az érintett területen új építmény nem helyezhető el.

Az óbudai képviselő-testület október 15-én döntött - szintén Tarlós István kezdeményezésére - a változtatási tilalom elrendeléséről.

Együttműködési program indulhat Budapest és Moszkva között, miután jóváhagyták az erről szóló előterjesztést. Tarlós István, Budapest főpolgármestere 2014 decemberében Szergej Szobjanyin főpolgármester meghívására Moszkvába látogatott a nemzetközi urbanisztikai fórum alkalmából, és ekkor javasolta Budapest és Moszkva fővárosi együttműködésének felújítását, a kapcsolatok normalizálását. Szergej Szobjanyin egyetértett azzal, hogy a "kiválóan fejlődő magyar-orosz kapcsolatokra" is tekintettel fel kell újítani a két főváros kapcsolatát - olvasható az elfogadott előterjesztésben.

Az együttműködés kiemelt területei közé tartozik a tapasztalatcsere az építőiparban és az építészetben, beleértve a városfejlesztési tervek kidolgozását; a városi tömegközlekedési eszközök és a nagyvárosok közúti közlekedési infrastruktúra fejlesztése; az orosz és a magyar vállalatok közötti üzleti és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése; együttműködés és tapasztalatcsere a közművek és a városrendezés területén.



Rovatok