Index Vakbarát Hírportál

Összekoccant két metró, többen megsérültek

DSC 7547
2016.12.05. 07:25 Módosítva: 2016.12.05. 10:02

Utolérte egymást és összekoccant két metrószerelvény hétfő reggel az M2-es metró Pillangó utcai megállójában, közölte a katasztrófavédelem. Egy szemtanú arról számolt be, hogy a metró durvábban állt meg, mint egy vészfékezésnél, és szinte minden utas elesett. Tízen sérültek meg, közülük a mentők kilenc embert vittek kórházba zúzódásokkal, végtagsérülésekkel. A környéken hatalmas dugó alakult ki. 

Egyik olvasónk azon a metrón utazott, ami az álló szerelvénybe ütközött. Már lassan ment, majdnem beértek a Pillangó utcai megállóba, amikor vészfékezett a vezető, és ezzel szinte egy időben neki is koccant az előzőnek.

Elsőre azt gondoltuk, ég a metró, mert a vezetőfülke felől füst gomolygott. Ez hamar eloszlott. A vezető az egyik első ajtót nyitotta ki, arra indult meg a tömeg. Innen már pont ki tudtunk lépni a peronra, az utasok segítettek egymásnak.

Olvasónk azon a szerelvényen, amin utazott, nem látott sérültet.

Csak összetörtem a karácsonyi sütivásárra vitt sütiket, amikor rájuk estem. Az első kocsiban volt sérült, egy úrnak vérzett egy seb az orrnyergén.

A hangosbemondó arra kért mindenkit, hogy hagyják el a metró területét és várjanak a pótlóbuszokra. Egy másik olvasónk a megállóba érkező szerelvény végében utazott:

Egyszer egy hatalmas csattanás és mindenki elesett, borult. Pár percig senki nem tudta, hogy mi történt. Páran azt hitték, hogy gázolás történt, vagy a vezető lett rosszul. Amíg le nem szálltunk nem volt egyértelmű a dolog

Mint írta, a metró durvábban állt meg, mint amikor vészfékezni szokott. Leszállás után pár idős asszony fájlalta a lábát, hívták a mentőt mert nem érezték jól magukat.

A mentőszolgálat öt mentőegységet riasztott a balesethez, kilenc sérültet szállítottak kórházba, akik zúzódásokat, végtagsérüléseket szenvedtek, a helyszíni vizsgálat alapján egyikük sem volt életveszélyes állapotban, közölte kérdésünkre az Országos Mentőszolgálat. Az esetleges töréseket a röntgenvizsgálat állapíthatja meg. A sérülteket helyszíni ellátás után a Péterfy Sándor utcai Kórházba és a Honvédkórházba szállították.

A környéken alig lehet közlekedni. A Pillangó utcánál sok a rendőr, a tűzoltó, a mentő, hatalmas dugó van. A metrót leállították, pótlóbuszokat állítottak forgalomba, de a dugó miatt ezek sem haladnak.  

Egy olvasónk az írta: az Örs vezér téren "világháborúra emlékeztető állapotok vannak", nagy a tömeg. Ő inkább elgyalogolt az Örstől a Stadionokig, közben kétszer is lehagyta az egyik pótlóbuszt.  

Ön is látta?

Pótlóbuszok járnak

A balesethez a főváros hivatásos tűzoltóit is riasztották. A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint hétfő reggel az M2-es metró helyett az Örs vezér tere és a Puskás Ferenc Stadion között pótlóbuszok közlekednek. Az Örs vezér tere felé a pótlóbusz az Albertirsai út–Fehér út útvonalon jár. A Pillangó utcánál nem áll meg. 

A BKK Facebook-oldalán azt írja: a Kerepesi úton a Pillangó utcánál az autósok sávlezárásra készüljenek. A befelé vezető oldalon az Örs vezér terétől csak lépésben lehet előrejutni a Hungária körútig. Nehéz átjutni a Hungária körút–Kerepesi út csomóponton minden irányból. A közúti torlódás miatt a pótlóbuszok megnövekedett menetidővel közlekednek. 

Nem jó a fék, kézi vezérlésre álltak át

Bíró Endre, a Metróért  Egyesület elnöke az Indexnek megerősítette, hogy utoléréses baleset történt. Mint mondta, múlt hét pénteken az egyesület levelet írt Tarlós Istvánnak, miután már csütörtökön is majdnem baleset történt, és vizsgálatot követeltek a hasonló esetek megakadályozására.

Bíró Endre elmondása szerint a probléma az, hogy nem működik a megcsúszásvédelem a metró fékrendszerében, ami részben hasonlít az autók ABS-éhez. Hasonló, "keréklaposodásnak" nevezett problémák már korábban is felléptek. A keréklaposodás a metrón azt jelenti, hogy amikor a túlzott fékezés miatt a kerék nem gördül, hanem megcsúszik, akkor a futófelülete deformálódik, "lapot kap"; ez később a gördülő kerék minden fordulatnál fellépő jellegzetes ütéséről ismerhető fel. 

Információink szerint a balesetben szerepet játszhatott az is, hogy a Kerepesi út túloldalán levő fákról sok levelet fújt át a szél a metró felszíni pályájára. Emiatt állt a múlt héten is már a forgalom, több vonat kicsúszott és sebességkorlátozást is elrendeltek. A sebességkorlátozás miatt sorban állás alakult ki az Örs térségében, késtek a vonatok, felborult a menetrend, és emiatt kézi vonatvezetésre állt át ez a szakasz. 

Borítókép: Bődey János / Index

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport

Rovatok