Index Vakbarát Hírportál

Valami csorog a falon a Fővám téri metrómegállóban

2016.12.23. 13:19

Szerda este a metróra várakozás közben vettem észre ahogy a falon apró vízcseppek csorognak lefele. 

– írta olvasónk, Milán, majd így folytatta: felnéztem és ekkor vettem észre igazán, hogy milyen szinten eltorzította a vélhetőleg már jó ideje tartó szivárgás az állomás falát.

Az aggasztó jelenséget jól levideódokumentálta, és beküldte szerkesztőségünknek, egy korábbi cikkünk alapján, amiben a Gellért téri megállóban feltörő kis forrásról számoltunk be

Mint írta, a Gellért térhez hasonlóan a Fővám tér megállója is a Duna alatt van, és marhára aggályosnak érzi, hogy beszivárgó vízcseppeket lát a falon. Mivel a csepegő metróállomásfal valóban nem túl megnyugtató látvány, megkerestük a DBR Metró Projektigazgatóságot, mi okozza a problémát, és mikor szüntetik meg.

A projektigazgatóság válasza szerint a probléma ugyanaz, mint korábbi cikkünkben a Szent Gellért téri megállóban: 

a talajvízszivárgás. 

Ebben az esetben is a kivitelező szigetelési hibájára vezethető vissza, de a Fővám téri állomás kivitelezője, a Hídépítő Zrt. itt már megkezdte a hibajavítást (injektálást) a garanciális időszakban, illetve folytatta azt a jogszabály által biztosított kötelező alkalmassági (szavatossági) időszakban is. 

A Fővám téri állomáson több helyen is volt már átmenetileg szivárgás a folyamatosnak mondható hibajavítási munkák ellenére, áll a cég válaszában. Az utólagos injektálás egy hosszú folyamat, az egyik helyen javítva a hibát a talajvíz egy ideig utat tör magának egy másikon, ahol szintén injektálni kell, míg végül a szivárgás ezen hosszú folyamat eredményeként végleg meg nem szűnik. Mint a projektigazgatóság üzeni:  a probléma előttük is ismert, az üzemeltető pedig folyamatosan jelzi a hiányosságokat a kivitelező felé.

Vissza a Gellért térre: a liftekkel is baj van

A Szent Gellért téri egyik lift már hetekkel ezelőtt meghibásodott, a másik sem működik, hívta fel a figyelmet a Közlekedő Tömeg nevű szervezet közösségi oldalán. 

A BKV szerint az A2 liftnél garanciális probléma lépett fel, melyet többször is bejelentettek. A hiba okát keresik. A másik meghibásodott lift javítása még aznap megtörtént. Az utazóközönséget az előírt protokoll szerint, a liftekre kifüggesztett táblán tájákoztatták.



Rovatok