Index Vakbarát Hírportál

Mégsem egy volt kémelhárító lesz a budapesti szemetescég vezére

2017.05.24. 10:08
A főpolgármester korábbi bejelentésével ellentétben mégsem Göbölös László dandártábornok, az Alkotmányvédelmi Hivatal volt főigazgatója lesz a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. vezérigazgatója június elsejétől, értesült az Index.

Tarlós István főpolgármester megerősítette lapunk információját. Közölte, hogy kiderült, Göbölös tábornok is egyben, és a kettő nem megy együtt. Lapunk úgy tudja, hogy a dandártábornok néhány éven belül nyugdíjba menne, és nem mindegy, hogy egy közüzemi cégtől vagy a testülettől vonul nyugállományba. Tarlós elmondta, hogy Nagy Lászlót, a cég eddigi műszaki vezérigazgató-helyettesét nevezi ki december végéig az FKF élére.

A főpolgármester lapunknak azt mondta, hogy rendet és nyugalmat szeretne most már a cégnél. Mint mondta, nem tudja miért, de akárkit nevez ki az FKF élére, azt kicsinálják. Kijelentésével kapcsolatban konkrétumokba nem ment bele.

Csontos Istvánnal, a most távozó vezérigazgatóval kapcsolatban többek között arra gondolhatott, hogy az általa vezetett FKF nem rohant lelkesen az állítólagosan a kormánypárt egyik fő gazdasági-politikai köre által felügyelt új központi közbeszerzési cég szárnyai alá, ráadásul a sajtóban is több támadást kapott egyes gyanús pénzügyi szerződések és a szakszervezettel kialakított viszony miatt. 

A Magyar Nemzet nemrég arról írt, hogy az FKF Zrt. belső ellenőri vizsgálata feltárta: a cég tervezését „erős és kiszámíthatatlan politikai hatások” érik, a közbeszerzéseknél pedig ugyancsak „erős külső ráhatások” tapasztalhatók. Utóbbival kapcsolatban a vizsgálatot végzők azt írták: „Valamely érdekcsoportnak kedvezés (de le van papírozva)”. Kiemelt része a jelentésnek, hogy „a szervezeten belül 7-8 informális hálózat működik”. 

Az FKF ugyanis évente több tízmilliárd forintos fejlesztési forrással rendelkezik, aminek az elköltése több gazdasági kör figyelmét is felkeltette. Tarlós ezért is akart erős embert ültetni a cég élére az Alkotmányvédelmi Hivatal volt igazgatója személyében, akivel sokáig úgy tűnt meg is lesz a megegyezés, de aztán valahogy "mégse lett összeegyeztethető" a tábornoki és a cégigazgatói állás.

Az FKF zavaros ügyeit már korábban is meg akarta fogni a főváros vezetése. Mint arról négy éve beszámoltunk, ennek érdekében egy elit 30 fős biztonsági igazgatóságot is létrehoztak a cégnél. A csapat főnöke Jónás Endre, aki 1988-ig kémelhárító volt, majd 13 évig vezette a titkosszolgálati terrorelhárító szolgálatot, és rövid ideig a Nemzetbiztonsági Hivatalt főigazgatója is volt.

A 30 fős igazgatóságon dolgozott még hét volt BRFK-s gazdaságvédelmis nyomozó (többen közülük 2010-ben, a fővárosi közműcégek elleni nyomozásaiban is részt vettek), hárman a Nemzetbiztonsági Hivatalnál dolgoztak, ketten a NAV-nál is megfordultak, valamint akadt közöttük egykor az Információs Hivatalban (polgári hírszerző szolgálatnál) dolgozó szakember is. Úgy tűnik, hiába a nagy elit csapat, az FKF belső problémáit máig nem sikerült megnyugtatóan rendezni.



Rovatok