Index Vakbarát Hírportál

Közvetlen járat indul a Deák térről a reptérre

2017.06.26. 09:04

Jelentősen megkönnyíti a BKK a repülővel Budapestre érkezők bejutását a városba: a közlekedési cég bejelentette, hogy hamarosan közvetlen buszjárat indul a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér között.

Régi kellemetlenséget oldhat meg az új járat, hiszen a városból tömegközlekedéssel körülményes volt a kijutás a csomagokkal metrózásra és átszállásra kényszerített utasoknak, illetve országimázs szempontjából se lenne utolsó, ha az ideérkező turisták Budapestből a Deák teret látnák meg elsőként, nem Kőbánya-Kispest vasútállomást, ahonnan a rossz értelemben vett nosztalgiavonatra hasonlító hármas metróval juthatnak a belvárosba.

Azt egyelőre nem árulta el a BKK, hogy mi lesz a járatok menetrendje, a részletek egy keddi sajtótájékoztatón fognak kiderülni.

Frissítés:

A Fonódó blog már részleteket is tud az 100E jelű busz menetrendjéről:

július 8-tól fog közlekedni minden nap, a Deák térről 4:00-től 23:30-ig, a reptér kettes termináljától pedig 5:00-től 00:30-ig indul majd félóránként.

A Deák mellett további állandó megálló lesz a Kálvin tér is, a kettő között, az Astorián viszont csak az első hajnali járatok fognak megállni. A blog ez utóbbival kapcsolatban idézi Vitézy Dávid volt BKK-vezér véleményét is, aki reméli, hogy felül fogják vizsgálni a döntést, és az Astoria is állandó megálló lesz, mert hiba lenne nem megállni "pont ott, ahol a város legfontosabb busztengelyét keresztezi".

Az új reptéri buszra 900 forint lesz a jegy egy útra annak, aki nem jogosult ingyenes utazásra.



Rovatok