Index Vakbarát Hírportál

Lekapcsolták a lámpákat a Széll Kálmán téren

2017.08.30. 11:24
Kedd este 9 óra után arra lehettek figyelmesek a Széll Kálmán téren áthaladók, hogy egy percre elsötétültek a közvilágítási lámpák.

Mint megtudtuk, a lámpalekapcsolás figyelemfelhívó akció volt a világítást kiépítő alvállalkozó cég részéről. A cég ugyanis máig nem kapott meg mintegy 11 millió forintot a munkájáért a generálkivitelező WIS Holdingtól. Úgy tudjuk, továbbra is lehet számítani hasonló akciókra.

Az alvállalkozó azonban valószínűleg még sokáig futhat a pénze után, mert mint arról beszámoltunk, a Széll Kálmán teret felújító konzorcium vele szerződő tagja, a WIS Holding ellen csődeljárás indult. A WIS vezetője, a milliárdos Wicha József ellen pedig "különösen nagy értékre elkövetett tartozás fedezetének elvonása" nevű bűntett gyanúja miatt nyomoznak.

Az ügyben a megrendelő BKK széttárja a kezét, mert a munka ellenértékét ők kifizették a WIS-nek, ahol eltűnt pénz. Többen úgy tartják, hogy hatalmas szerencse, hogy a térfelújítást ennek ellenére sikerült mégis valahogy befejezni.

A közvilágítás lekapcsolása nem lenne annyira szembeszökő, ha működnének a térfelszínbe beépített led-lámpák. Csakhogy valamiért ezeket a világítótesteket se sikerült rendes működésre bírni: a fényvonalak folyton annyi hiányos résszel pislákoltak, hogy inkább lekapcsoltatta a BKK őket.

Ezzel kapcsolatban a BKK-nak van reménye a helyzet javulására, ugyanis a szerződési garancia egyetemleges, ezért a generálkivitelező konzorcium másik tagján, a KÉSZ Zrt.-n behajtható. Most egyelőre azonban még csak vizsgálgatják, hogy azok a ledes fénycsíkok, amik más nagyvárosokban kitűnően teljesítenek, miért nem akarnak működni a Széll Kálmán téren.

Egymilliárd a lámpák ledesítésére

A fővárosi közgyűlés szerdai ülésén úgy döntött, hogy mintegy egymilliárd forintot fordít a közvilágítás korszerűsítésére. A pénzből 15 kerület 30 helyszínén cserélnek le 7000 lámpatestet a régi nátriumosról korszerű ledesre.



Rovatok