Index Vakbarát Hírportál

Bontják a lépcsőit, de megmarad a Nyugati téri felüljáró

2017.09.06. 13:36

Elkezdték bontani a Nyugati téri felüljárót. Mint Tarlós István főpolgármestertől megtudtuk, ez nem ezt jelenti, hogy most lebontják az egész szerkezetet, mint az be lett lengetve néhány hónapja, hanem csak a felszíni metrópótláshoz szükséges teret alakítják ki. A felüljáró teljes elbontása Tarlós szerint még csak koncepció.

A BKV közleménye szerint forgalmirend-változásra kell számítani a Nyugati téren szeptember 7-től várhatóan szeptember végéig az M3-as metróvonal felszíni pótlásához szükséges hálózat kiépítése miatt. A Bajcsy-Zsilinszky úton a városba vezető oldalon, a Szent István körút és Stollár Béla utca között, egy szűkített forgalmi sávon halad majd a forgalom.

A parkolási lehetőség megszűnik az érintett területen, és a kerékpársáv sem lehet majd használni.



Rovatok