Index Vakbarát Hírportál

Leállítják a fővárosi Galvani híd tervezését

2017.09.20. 11:59

A kormánybiztossal közösen felszólítottuk a Galvani hidat és kapcsolódó útrendszerét építtető céget, hogy állítsa le a beruházás előkészítését, mondta Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatón. A tervezett Illatos úti levezetés ugyanis hátrányosan befolyásolja a fővárosi településszerkezetet és a fejlesztési lehetőségeket.

Tarlós elmondása szerint a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. nem vette figyelembe a főváros településszerkezeti tervét, ami szerint az úgynevezett Kis Galvani híd – ami a Csepel-szigetet és Pestet köti majd össze a Soroksári-Duna-ág felett –, a Kén utca felé folytatódik, és a Ferencvárosi pályaudvar sínei felett az Ecseri útba csatlakozik. Ezt figyelmen kívül hagyták a tervezési pályázat kiírásakor, és az Illatos út felé tervezték a kapcsolódó úthálózatot.

Mint arról korábban beszámoltunk, az Illatos úti irány számos problémát felvet, tulajdonképpen a semmibe vezetve a híd forgalmát Pesten. A távlati közúti fejlesztések után is a majdani Körvasútsori körútra vinné a gépkocsikat, a főváros által preferált Galvani-körút helyett. (A Körvasútsori körút hídja az Albertfalvai híd lesz - majd egyszer.)

Mobilgát: Tarlós nem fogja megvétózni a népszavazást

A Római-parti mobilgát ügyében Tarlós elmondta, a szeptemberi közgyűlés elé beterjeszti a Lányi András és csapata által készített alternatív nyomvonaljavaslatot, valamint felveti a népszavazás kérdését is az ügyben.

Hozzátette: a közgyűlés többféleképpen dönthet a népszavazásról. Ő személy szerint nem fogja megakadályozni vagy megvétózni a döntést. Közölte, hogy ő maga mindig a part menti gátváltozatot támogatta, amit most a civilek támadnak. Végül leszögezte: ha a közgyűlés akarna is népszavazást, akkor az arról szóló döntéssel meg kell várni a Kúria határozatát. (A Kúria a Fővárosi Választási Bizottság által elkaszált népszavazási kezdeményezést tárgyalja október 12-én másodfokon.)

Orosz metrók: vizsgálják a klíma beszerelését

A főpolgármester bejelentette azt is, hogy az orosz gyártócég továbbra is vizsgálja annak a lehetőségét, hogy lehetne utólagosan beszerelni a klímaberendezéseket a felújított M3-as metrókocsikba. A többletköltséget a projekt csúszása miatt fizetendő 2,5 milliárd forintos kötbérből fizetnék ki, ha nem ütközik közbeszerzésjogi problémába.



Rovatok