Index Vakbarát Hírportál

Közterületfelügyelet: A tapasztalatok azt bizonyítják, muszáj kerékbilincselni

2018.07.22. 07:58

Mostanában többször is előfordult, hogy a XIII. kerületben olyan autók is kaptak kerékbilincset, amelyek amúgy rendesen parkolóhelyeken álltak. Néhány esetben vad találgatás kezdődött, hogy vajon az autó azért kapott-e, mert a sofőr nem figyelt a felfestésre, és belógott a járdára, vagy kilógott az úttestre.

A XIII. kerületi önkormányzatot kérdeztem, hogy mi az oka a kerékbilincselésnek. Az idén az első fél évben összesen 145-ször tettek fel kerékbilincset a kerületi közterületesek, tájékoztatott a XIII. Kerületi Közterület-felügyelet vezetője, Fábián-Brocskó Márta. És az is kiderült, hogy ez nem újdonság, hiszen a kerületben 2012 óta lehet kerékbilincselni, igaz, a XIII. kerületben csak 2016 óta élnek ezzel a lehetőséggel.

A négy év türelmi időnek az volt az oka, hogy "az önkormányzat vezetésének álláspontja alapján szerettünk volna kerékbilincselés nélkül eleget tenni feladatainknak.

A szolgálati tapasztalatok azonban azt bizonyították, hogy a kerékbilincs alkalmazásáról mi sem mondhatunk le" – írta a közterületes vezető.

 

És nemcsak akkor bilincselnek, ha valaki szabálytalan helyen és módon parkol le, vagyis a közúti közlekedési szabályok enyhébb súlyú megsértése esetén, hanem akkor is, ha "a fizető parkolási zónában a parkolási díj megfizetése nélkül áll meg.

Ezekben az esetekben zéró toleranciát alkalmaznak, és ez arra is vonatkozik, ha valaki legális parkolóhelyre áll be: "fizető parkolási övezetben a jelzőtáblákon jól látható és értelmezhető kiegészítő tábla hívja fel a járművezetők figyelmét arra, hogy a fizetési kötelezettség elmaradása esetén kerékbilincs alkalmazására kerülhet sor", írta Fábián-Brocskó Márta.

Hogy ez amúgy rendben van-e, azt még sosem sikerült kideríteni, mert "kerékbilincs alkalmazása miatt megalapozott panasz az intézkedés alkalmazásának bevezetése óta nem érkezett sem Budapest Főváros XIII. Kerületi Közterület-felügyelethez, sem a kerületi önkormányzathoz, sem a BRFK XIII. Kerületi Rendőrkapitánysághoz", írta levelében a vezető.

Rákérdeztem arra a kerékbilincselésre is, amely hozzájárult ennek a cikknek a megszületéséhez. A Facebookra feltöltött képen Újlipótvárosban, a Katona József utcában, a járdára felnyúló parkolóhelyen látható egy lekerékbilincsezett autó.

A közterületfelügyelet kerületi vezetője azt írta: a "képen látható konkrét gépjárművel kapcsolatban személyiségi jogi, adatvédelmi okokból nem adhatok Önnek felvilágosítást, de azt megerősíthetem, hogy ebben az esetben is  jogszerű és szakszerű volt az intézkedés." 

 



Rovatok