Index Vakbarát Hírportál

Amatőr hibák miatt nézhet ki a Kútvölgyi külseje úgy, mint egy zombifilm kórháza

DSC 2145
2018.09.17. 14:58
A budapesti Kútvölgyi Kórházat három éve kezdték felújítani, már régen készen kellene, hogy legyen, de jogviták miatt félbemaradtak a munkálatok. Egy belső forrás keresett meg minket, aki beszámolt arról, hogy állítása szerint milyen szakmai mellényúlások állhatnak a Kútvölgyi Kórház - általa “szégyenletesnek” nevezett - kivitelezése mögött. Aztán a kivitelezésért felelős konzorciumvezető cég is megszólalt az üggyel kapcsolatban.

Nemrég tettünk közzé egy videót a Kútvölgyi Kórház lecsupaszított falairól, ehhez az állapothoz hosszú, és egyre inkább lefelé tartó út vezetett. Az épület négyemeletes részének homlokzati felújítása még 2015 szeptemberében kezdődött az állványzat megépítésével és a külső burkolat bontásával, miközben odabent tovább folyt az ellátás. 

A Semmelweis Egyetem egy hónappal később bejelentette, hogy az uniós támogatásoknak köszönhetően az 1,75 milliárd forintos rekonstrukciós keret 4,7 milliárdra ugrott, amiből 11 egyetemi épület tudnak felújítani.

A Kútvölgyi kivitelezési feladatait az erre a munkára létrehozott Kútvölgyi 2015 Konzorcium  nyerte el a kiírt közbeszerzésen. A konzorcium vezetője az Épkar Zrt. volt, amelyhez a West Hungária Bau Kft. társult. Előbbi céget egyébként Szeivolt István, Tiborcz jó ismerőse irányítja, utóbbi pedig Tiborcz korábbi üzlettársának, Paár Attilának a tulajdonában van.

A munkák azonban nem készültek el 2016-ra, mert a kivitelező és a megbízó között jogvita kezdődött, így az épület felújítási munkálatai félbemaradtak, még az állványzatot is lebontották. 

A jogvita létéről tavaly Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára adott egy rövid tájékoztatást a jobbikos Sneider Tamás kérdésére, aki azt is megígérte, hogy a projekt "fizikai befejezésének" határideje 2018. február 28. lesz, ami viszont szintén meghiúsult.

A defektes kivitelezés okai 

Forrásunk szerint már a tervezésnél félresiklottak a dolgok, a tenderterv, amit “az egyetembe már bedolgozott tervező készített”, szerinte eleve nem volt alkalmas a kivitelezésre.

hozzátette, hogy annyira hiányosak és pontatlanok voltak a tervek, hogy munka megkezdése után a konzorcium – szerinte jogosan – több száz milliós pótmunka igényt jelentett be.

Majd pedig két konkrétumot említett, ami szerinte a jogvitát okozta a két fél között: 

  1. “Az egyik a rendelő ablakai, amiknek ugyan egy részük elkészült, de nem lett előtte jóváhagyva a SE-től.”
  2. “A másik, hogy a tervezés során nem kalkuláltak a már meglévő, purhabos szigeteléssel, ami még ma is látszik is a falakon.”’

A forrásunk szerint előfordult olyan baki is, hogy a kivitelezők terv szerint megvették a fűtésszabályzókat, de időközben kiderült, hogy azok nem illeszkednek a meglévő szerkezetre.

Belenézve a vállalkozási szerződésbe, azt látjuk, hogy 112 napos határidővel vállalta a konzorcium, hogy elvégzi a homlokzat felújítását (állványzattal, külső felvonókkal, bontás, új kőburkolat és hőszigetelés, hőszigetelés és vakolat; 7910+5650 m2).

Forrásunk szerint a konzorcium eleve úgy írta alá a szerződést, hogy már előtte tudvalevő volt, hogy ezekkel nem lesznek kész határidőre, mert ez a munka a kő vágása miatt legjobb esetben is 8 hónap lenne, ha jól meg van szervezve.

Igen, ez tényleg egy működő kórház

Így akadtak el...

Feltettük a forrásunk által felvetett problémákkal kapcsolatban a kérdéseinket a befektetőnek és a kivitelezőnek is. Az egyetem nem kívánt reflektálni az ügyre, mondván:

A Kútvölgyi Klinikai Tömb energetikai felújítása kapcsán jelenleg peres eljárás zajlik, az ügy részleteiről – a folyamatban lévő eljárás miatt – az egyetem nem adhat tájékoztatást.

Azt viszont nekünk is – csakúgy mint az RTL Klubnak - megerősítették, hogy van pénz a befejezésre:

A kormányhatározat 2+2 milliárd forintnyi tervezési források mellett 1,5 milliárd forint további forrást biztosít a Kútvölgyi Torony épület energetikai korszerűsítési projekt befejezéséhez, forrásvesztés nem történt.

Az Épkar Zrt., azaz a konzorcium vezetőjének nevében az ügyvédjük reflektált a kérdéseinkre. 

A peres eljárás feladata eldönteni a jogvitát és megállapítani, hogy a munkálatok mely Félnek felróhatóan nem fejeződtek be, így ebben a kérdéskörben a korrektség jegyében nem kívánunk állást foglalni, azonban azt kategorikusan ki tudjuk jelenteni, hogy a Konzorcium a teljesítés során a szerződés és az irányadó jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően járt el, minden ezzel ellentétes tényállítást határozottan vitatunk. 

A jogi vitáról, pedig  az Épkar ügyvédje annyit közölt, hogy pótmunka igény lépett fel, azonban a megrendelő viszont nem volt hajlandó módosításra:

"A vállalkozási szerződés teljesítése során olyan, a Felek által előre nem látható pótmunka szükségletek jelentkeztek, amelyek vonatkozásában a vállalkozók akadályközléssel éltek a megrendelő felé, azonban a szükséges megrendelések és szerződésmódosítás nem születettek meg."



Rovatok