Index Vakbarát Hírportál

Újra előkerült a Nyugatit és a Délit összekötő alagút ötlete

2018.09.27. 20:36

Javasolja a Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomerációért felelős államtitkára,  Fürjes Balázs, hogy vizsgálják meg a lehetőségét annak, épülhetne-e egy alagút a Déli és a Nyugati pályaudvar között, írja az MTI. 

Fürjes a javaslatáról a Buda fókuszában a Déli pályaudvar című fórumon beszélt, és szerinte a beruházásra uniós források is szerezhetők lennének. Beszélt arról is, hogy 1937-ben már született egy terv a két pályaudvar közötti alagútra, és ismét elő lehetne venni ezt az elképzelést, mert úgy véli, hogy ez ma is aktuális. 

Így a Déli a földfelszínen gyakorlatilag megszűnne, és a fenti területet fejlesztésekre használhatnák, valamint a Nyugatinál is nagy terület szabadulna fel, mivel a vasúti forgalom ott is bemenne a föld alá.

A projekt Fürjes szerint megoldaná a budapesti átjárhatóságot az elővárosi és távolsági közlekedésben, és a vasúti teherszállítás terén is. 

Azt is elmondta, hogy az ügyben nincs még döntés, előbb meg kellene vizsgálni az alagút megépítésének lehetőségét, el kellene végezni a szükséges vizsgálatokat, és megvalósítási tanulmányokra lenne szükség.

 



Rovatok