Index Vakbarát Hírportál

Tarlós: 2020-ra meglesz az e-jegyrendszer

2018.11.30. 22:23

"A projekt nem dőlt meg. Óvatos vagyok a határidőkkel, de úgy gondolom 2020-ra meglesz" - mondta Tarlós István Budapest főpolgármestere az ECHO TV-ben pénteken az e-jegyrendszerrel kapcsolatban. Elmondta, pénteken megbeszélését folytatott Pintér Sándor belügyminiszterrel, és megbeszélték, hogy a BKK projektje a Volán, illetve a MÁV országos e-jegyrendszer-projektjére fog rákapcsolódni.

Ahogy arról korábban írtunk, a BKK felmondta az évek óta csúszó e-jegyrendszer kiépítésére kötött szerződést. A kivitelezőnek már 6,3 milliárdot kifizettek, ennek ellenére Tarlós István közölte, hogy nem érte veszteség a fővárost. Az Indexnek azt mondta, hogy ez a pénz nem veszett el, mert a legyártott kapukat a jövőben is lehet majd használni. 

A főpolgármester az ECHO TV-nek azt mondta, azért kezdeményezte a BKK vezetőjének felmentését, mert egy év alatt nem sikerült azt elérni, hogy a kivitelezővel vagy megkössék azt a megegyezést, ami az ügy befejezését elősegítette volna, vagy felmondják korábban azt a kiviteli szerződést, amire meg volt a jogalapjuk.

"Nem a BKK sértett szerződést, hanem a szállító. Az, hogy a várost pénzügyi veszteség érte, ez nem igaz. Szó sincs róla, hogy a projekt bedőlt volna, ezek pusztán kommunikációs erőlködések" - mondta. Szerinte a BKK-sok sem követtek el bűncselekményt, nem erről van szó. A tehetetlenség, az időhúzás, időveszteség miatt kellett személyes konzekvenciákat levonni.

Az eredeti terv szerint a cég 2015 és 2017 között építette volna ki a szükséges 800 kaput, 10 450 érvényesítő automatát és a számítógépes központot, valamint felállította volna a teljes rendszert, majd üzemeltette volna 5 évig. Csakhogy a befejezés először 2018-ra, majd 2019-re csúszott.

A több száz beléptetőkapu helyett csak egy tucatnyi áll, azok sem teljes üzemmódban működnek; a 11 ezer jegyérvényesítő készülékből csak néhányat szereltek fel három buszra; csipkártyákból pedig még egyet se adtak ki, még tesztelni sem

– írtuk idén májusban. Azután annyit változott a helyzet, hogy augusztusban fel kellett függeszteni az elektronikus jegyrendszer bevezetéséhez szükséges munkákat (az érvényesítő készülékek járművekbe szerelését), mert a közlekedési hatóság hiánypótlást kért a kivitelezőtől. Majd novemberre már a szerződést is felbontotta a BKK a céggel.



Rovatok