Index Vakbarát Hírportál

Park lesz a Batthyány téren

2018.12.04. 11:46

Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester interjút adott az InfoRádiónak, ahol elmondta, hogy nagy változások várhatóak a Batthyány téren, melynek átfogó felújítása a jövő év tervei között szerepel. A polgármester szerint a tér buszvégállomás jellege megszűnik, és egy pihenőpark jön létre.

A felújítást a fővárosi önkormányzattól kapott támogatással és saját erőből, valamint lehetséges, hogy még kormányzati támogatással is megtoldva végzik majd el.

Ez egy szép, barokk hangulatú tér, szemben a Parlamenttel, és kicsit méltatlan, hogy buszok parkoljanak a tér közepén

– mondta a polgármester a rádiónak.

A tervek már jóváhagyási szakaszban vannak. Ezek szerint a tér közepén modern, de a hangulathoz illeszkedő, nagy közösségi park jönne létre díszburkolatokkal, kiemelve az ott található értékeket, szobrokat.

A buszok a Duna part felőli részen állhatnának meg, és úgy kellene megoldani a forgalomszervezést, hogy a másik végállomáson várják meg az indulást, a Batthyány téren pedig a megállókat érintsék és továbbhajtsanak.



Rovatok