Index Vakbarát Hírportál

Lecserélték a BKK vezérigazgatóját

2019.01.23. 11:59
Dabóczi Kálmán megy, Nemesdy Ervin jön.

Február 27-i dátummal felmondják Dabóczi Kálmánnak, a BKK igazgatójának munkaviszonyát, döntött szerdai ülésén a fővárosi közgyűlés. Dabóczi egyhavi végkielégítésre jogosult. A testület egyúttal megválasztotta a BKK új vezérigazgatójának Nemesdy Ervint, havi 1,6 millió forint bruttó díjazással. Nemesdy vezérigazgatóként egyszersmind tagja lesz a BKK igazgatótanácsának is, ezért még pluszban havi 360 ezer forintot vehet fel.

A DK képviselőjének kérdésére, miszerint felszámolóbiztosnak szánja-e Nemesdyt a BKK élére, hiszen többször nyilatkozta korábban, hogy a BKK-t megszünteti, Tarlós István azt válaszolta: a BKK sorsa még nem dőlt el, az lehet a megszűnés is, vagy egy másik lehetőség is.

Arra a jobbikos felszólalásra, hogy Nemesdy egy régebbi PestiSrácok-cikk szerint "a Gyurcsány-éra legnagyobb botrányaiban besározódott figurája", maga Nemesdy Ervin válaszolt. Az új igazgató a közgyűlés előtt felszólalva elmondta, hogy 67 éves, sok olyan emberrel dolgozott együtt, akik a rendszerváltás után különböző utakra mentek, ebből nem következik, hogy bármilyen negatív kapcsolata lenne velük. Személy szerint sosem érte semmilyen vád, hogy bármi törvényellenes vagy erkölcsileg megkérdőjelezhetőt tett volna. Közölte: 12 éve dolgozik a fővárosnak, az itteni munkája alapján is választhatták ki.

Nemesdy hozzátette: kifejezetten pozitív véleménye van a BKK közlekedésszervezési tevékenységéről. Működőképes tömegközlekedés van Budapesten, ami a BKK-nak is köszönhető. Elmondta: októberre átfogó reorganizációs javaslatot szeretne letenni az asztalra, ami pontosan meghatározza, milyen struktúra legyen a BKK-BKV-BKÜ között, valamint szeretne addig választ kapni arra a kérdésre, hogy az üzemeltetés és a fejlesztést egyben kell-e tartani a BKK-n belül. Végül ígéretet tett: szakmai alapon fogja ellátni a feladatait.

Mint megírtuk, Nemesdy nem ismeretlen a BKK-ban és a Városházán sem. 2013 után tagja volt a BKK igazgatótanácsának, és mint arról beszámoltunk, Vitézy leváltása után Tarlós őt szerette volna a BKK élére. A BKK vezérigazgatója végül Dabóczi Kálmán lett, a nyugalmazott építőmérnök pedig inkább Tarlós vezető tanácsadó tanácsadójaként folytatta.

Tarlós István korábban maga kezdeményezte a jelenlegi BKK vezérigazgatójának, Dabóczi Kálmánnak a menesztését az e-jegy rendszer bevezetésének folyamatos csúszása miatt. Rosszul felmért, időhúzó tevékenység volt, ami nem maradhatott következmények nélkül, nyilatkozta a miértről a főpolgármester.

Nemesdy önéletrajza szerint 1992 és 1998 között a Betonútépítő Nemzetközi Rt.-nél a controlling tevékenységét irányította, 1998-tól 2004-ig a Pannonplast Rt.-nél vezette a controllingot. A mérnök az útépítés területén szerzett főleg tapasztalatokat, a Betonútépítőt követően a Gyurcsány-kormány alatt autópályát építő Viadom Zrt. gazdasági igazgatója volt, azután pedig a Vegyépszer Zrt. controllingigazgatója lett. Mindkét cég később csődbe ment. 

Nemesdy Ervin régebben elhunyt édesapja, dr. Nemesdy Ervin a Műegyetem Útépítési Tanszékének vezetője, útépítő és vasútépítő tankönyvek szerzője, a Magyar Közúti Társaság Alapítója volt.

Az ülés elején a testület úgy döntött, nem veszi napirendre Gy. Németh Erzsébet (DK) és három másik ellenzéki képviselő javaslatát, ami szerint megtiltanák az úgynevezett "rabszolgatörvény" alkalmazását a fővárosi tulajdonú cégeknél.

Frissítés: Döntött a testület a fővárosi és a kerületi önkormányzatok forrásmegosztásáról is. A kerületeket összesen 132,2 milliárd forintot (46 százalék), a főváros pedig 155,5 milliárd (54 százalék) forintot kap eszerint. A megosztott bevételek tavalyhoz képest több mint 29 milliárd forinttal nőnek. Az előterjesztés szerint idén 287 milliárd forint iparűzésiadó-bevételre számíthat Budapest.

Frissítés 2: Húsz józsefvárosi, fővárosi tulajdonú bérlakást hoznak lakható állapotba, hogy azokba hajléktalan emberek költözhessenek egy európai uniós és állami támogatású program révén. A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén 25 igennel, egy tartózkodás mellett támogatta húsz Kőbányai úti önkormányzati bérlakás felújítását, hogy azokat rendeltetésszerűen használni lehessen. Erre a pályázati támogatásból 35 millió forintot fordítanak.



Rovatok