Index Vakbarát Hírportál

Elfogadták Budapest idei költségvetését, Széll Kálmán szobrot kap

DMOHA20190220011
2019.02.20. 12:01 Módosítva: 2019.02.20. 12:50

Elfogadta a fővárosi önkormányzat 2019-es összevont költségvetését a Fővárosi Közgyűlés szerdán - közölte az MTI. A költségvetési rendelet az önkormányzat költségvetési bevételét 266 milliárd 39 millió 233 ezer forintban, kiadásait 380 milliárd 58 millió 282 ezer forintban állapítja meg.

Az így keletkező 114 milliárd 19 millió 49 ezer forintos hiányt az előző évek maradványának - 25 milliárd 372 millió 92 ezer forintos - igénybevételével, a hitelszerződések alapján lehívni tervezett 66 milliárd 718 millió 391 ezer forintból, valamint belföldi értékpapírok 27 milliárd 987 millió 314 ezer forintos bevételeiből finanszírozzák. Ugyanakkor külföldi adósság tőketörlesztésére 6 milliárd 58 millió 753 ezer forintot fordít a fővárosi önkormányzat.

A közgyűlés húsz igen szavazattal, kilenc nem ellenében, egy tartózkodás mellett fogadta el az idei büdzsét. 

Kedden megszavaztattuk a költségvetésről olvasóinkat is, háromszor annyian nem fogadták volna el, mint ahányan igen. 

Kábítószerügyi Egyeztető Fórum alakul

Szintén a szerdai  szerdai ülésén döntöttek arról, hogy a főpolgármester és a budapesti rendőrfőkapitány vezetésével Budapesti Kábítószerügyi Egyeztető Fórumot hoznak létre.  A Tarlós István főpolgármester jegyezte előterjesztést a testület 23 igen szavazattal, egy nem ellenében, öt tartózkodás mellett fogadta el.

Az egyeztető fórum elnöke a főpolgármester, társelnöke a budapesti rendőrfőkapitány lesz. Tarlós István azt mondta, a probléma megoldását magasabb szintre emelik, mert eddig csak tüneti kezelés volt.

Jichák Rabin park lesz Zuglóban, Széll Kálmán szobor a Széll Kálmán téren

Parkot neveznek el Budapesten Izrael Állam függetlenségének 70. évfordulója alkalmából Jichák Rabinról, a zsidó állam első Izraelben született miniszterelnökéről. A zuglói, eddig névtelen közterület a Róna utcától a Padlizsán utcáig terjed. Jichák Rabin az izraeli-palesztin békefolyamatok szimbóluma, Nobel-békedíjas államférfi, aki az ellene elkövetett merényletben vesztette életét 1995. november 4-én.

Április végén lehet szobra a Széll Kálmán téren az egykori miniszterelnöknek. A meghirdetett pályázatra tizenhat pályamű érkezett, a közgyűlés támogatta. hogy a nyertes Tóth Dávid szobrászművész készítse el a szobrot. A szobor felállítását a kormány fizeti.

Változik a szmogrendelet

Elfogadta a közgyűlés azt a javaslatot, hogy korábban tájékoztatják a budapestieket a főváros a levegő minőségének romlásáról. Az előterjesztés szerint ha a fővárosi légszennyezettség szintje az egyes légszennyező anyagok esetében meghaladná az egészségügyi határértéket, de még nem érné el a szmogriadó tájékoztatási fokozatához jogszabályilag rögzített értéket, akkor is jönne közlemény.  

E-jegy helyett FVR

Újra nekivág a főváros az elektronikus jegyrendszernek, az új név FVR, azaz fővárosi integrált viteldíjbeszedési elektronikus rendszer. Az új rendszer még annyira gyerekcipőben jár, hogy a közgyűlés most mindössze arról döntött, megbízza a főpolgármestert és a BKK vezérigazgatóját, hogy készítsenek együttműködési megállapodást róla a kormánnyal, valamint csináljanak egy részletes koncepciót a rendszer jogi és finanszírozási feltételeiről.

Karácsony szerint megalázó a költségvetés

Karácsony Gergely, a XIV. kerület polgármestere az ülés előtt megalázónak nevezte Budapest ez évi költségvetési javaslatát, szerinte a büdzsé azt mutatja, hogy a főváros még saját működését sem képes finanszírozni.

Azt mondta, a városvezetés csak egy 67 milliárd forintos hitelfelvétellel tudja "betömni a büdzsében tátongó lyukat", és hogy több beruházás úgy valósul meg Budapesten, hogy azokat az itt élők nem szeretnék.

Karácsony Gergely szintén megalázónak tartja, hogy több fontos közszolgáltatás, így például a közösségi közlekedés, a köztisztaság és parkgondozás színvonala is romolhat a csökkenő források miatt.

A baloldali pártok közös főpolgármester-jelöltje azt is megalázónak nevezte, hogy - mint mondta - a legtöbbet adózó budapestiek alig kapnak bármit is vissza befizetéseikből.

Jobbik: a főváros feléli vagyonát

A Jobbik szerint a fővárosiaknak idén sem lehet sok örömük a budapesti költségvetésben, mivel a város "feléli, amije van". Tokody Marcell az ülés előtti sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a város idei 114 milliárd forintos hiányának egy részét a korábbi évek maradványaiból, befektetések értékesítéséből, több mint felét pedig 67 milliárd forintos hitelfelvételből fedezi.

DK: Orbán lélegeztetőgépen tartja Budapestet

A Demokratikus Koalíció szerint Budapest idei költségvetése azt mutatja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök "továbbra is lélegeztetőgépen tartja a fővárost, és kénye-kedve szerint vagy elzárja az oxigéncsapot vagy megnyitja". Gy. Németh Erzsébet szerint a költségvetésből kiderül, a város képtelenné vált önálló fejlesztések megvalósítására, a beruházásoknál kizárólag állami forrásokra számíthat.

LMP: Tarlós megbukott

Az LMP szerint a főváros idei költségvetési javaslatában szereplő hiány azt mutatja, hogy Tarlós István főpolgármester - saját állításával ellentétben - nem jó menedzsere Budapestnek. Gál József, az ellenzéki párt budapesti képviselője a Fővárosi Közgyűlés szerdai, az idei büdzséről döntő ülése előtt tartott sajtótájékoztatón kiemelte, a város évente 25 milliárd forinttal adósodik el, idei hiánya pedig már bevételei 67 százalékát teszi ki.



Rovatok