Index Vakbarát Hírportál

Tarlós: Csodálkoznék, ha őszig nem kezdődne meg a Lánchíd felújítása

BJASZ20180219057
2019.02.22. 11:40

Egy vita eldőlt, a Lánchíd nem lesz szélesebb: változatlan járdaszélességgel újítják fel, derült ki Tarlós István főpolgármester sajtótájékoztatóján. A kivitelezési tender ajánlattételi határideje 2019 április 26., de mint a főpolgármester mondta:

csodálkoznék, ha őszig nem kezdődne el a munka.

A híd és az alagút felújításának nettó munkaideje 18 hónap. A hídfők környezetét is felújítják, ez a munka tovább is tarthat.

Tarlós a 3-as metró felújításával kapcsolatban elmondta, igaz, hogy 217 milliárd forintra emelkedtek a költségek, de ezeket az unió is elismerte azzal, hogy több támogatást adott. Mint közölte, emberi számítás szerint március 30-án az utasforgalom elindulhat a felújított szakaszon, de vannak kockázatok, ezért nem zárja ki, hogy néhány hetes csúszás mégis előfordul. A kulisszák mögötti munkák lehet, hogy még nem lesznek készen, és tovább folynak. 

Egy olyan hét lesz, amikor a 3-as metró a teljes vonalán jár, utána megkezdődik a déli szakasz rekonstrukciója (Kőbánya-Kispest és a Nagyvárad tér között). Április 6-án már átveszi itt a munkaterületet a kivitelező.

Tarlós István bejelentette, hogy elindult egy fővárosi útépítési program, aminek az a célja, hogy a város meglevő földútjait leaszfaltozzák. A 8,3 milliárd forintos keretre 13 kerület pályázott sikeresen (9 fideszes és 4 nem fideszes vezetésű). Összesen 181 földút lesz leburkolva 41 kilométer hosszan. A munka márciusban kezdődik, szeptemberben végeznek vele várhatóan.

A főpolgármester azt is közölte, hogy a reptéri zajpanaszok mérséklésére már két hónapja elkezdődött a tárgyalás a kormánnyal. Három célt szeretnének rövid idő alatt elérni: 

  1. a személyszállító gépek éjféltől hajnali ötig ne járjanak (jelenleg hat gép közlekedését engedélyezik ebben az időszakban), 
  2. módosítani kell a zajterhelések értékelését, mert a forgalom zöme három sűrű órára koncentrálódik, de 8 órára elosztva mérik, értékelik 
  3. és ne a Budapest Airport mérje a saját zajterhelését, hanem a közlekedési hatóság.

Hosszabb távú terv, hogy a fapados gépeket és a légi teherforgalmat egy új, kisebb, Budapesttől távolabbi reptérre irányítsák.

Tarlós elmondta, hogy a fővárosi drogmegelőzési bizottság felállításához a végső lökést a BRFK tájékoztatása adta meg. Eszerint rohamosan terjed a dizájnerdrogok kereskedése, használata. A forgalmazásukkal a szervezett bűnözés foglalkozik. De mivel a droghasználat elleni küzdelem nemcsak rendőrségi, hanem társadalmi feladat is, az önkormányzatnak is szerepet kell vállalnia. Tarlós szerint elsősorban nem a szankcionálásra, rendészeti eljárásokra koncentrálva lehet megoldani a problémát, ezért a főváros főleg a prevencióra és a kommunikációra helyezi majd a hangsúlyt.

(Borítókép: A Lánchíd 2018. február 19-én. Fotó: Jászai Csaba / MTI)



Rovatok