Index Vakbarát Hírportál

Döntött a bíróság: este 10 után be kell zárni a pultot az VIII. kerületi Aurórában

2019.03.14. 11:07 Módosítva: 2019.03.14. 13:40

A Fővárosi Ítélőtábla döntése szerint nem tarthat nyitva éjszaka a 8. kerületi Auróra utcában működő, népszerű Auróra Kioszk nevű hely. A pultot este 10 óra után be kell zárni.

A magát nyíltan „Budapest egyik legutolsó nyíltan ellenzéki helyének" valló klub a Facebook-oldalán ezt írja: „volt már drograzzia, lebontatták a kertet, bepereltek minket a bérleti szerződésünkre hivatkozva, sőt, még vételi ajánlatot is tettek a házra a tulajdonosnál. Az új front: az Auróra Kioszk (pult) ezentúl 22:00 után nem lehet nyitva."

A klub azt írja: a pult este 10 óra utáni bezáratása hatalmas bevételkiesést jelent, ami az egész Auróra fennmaradását veszélyezteti. Most támogatásokat gyűjtenek, a vendégektől pedig azt kérik, hogy napközben fogyasszanak náluk, ezzel is hozzájárulhatnak az egész  ház fennmaradásához.

A Józsefvárosban működő Auróra alapvetően egy civil szervezeteknek otthont adó épület. A nagyjából 600 négyzetméteres területen civil szervezetek irodái kaptak helyet. Van itt workshop bázis, napközben kávézóként és nyitott irodaként is üzemel, és koncerteket is szoktak benne tartani.

A közösségi házhoz két vendéglátó egység is tartozik, amelyeknek fontos szerepe van az egész intézmény fenntartásában. A földszinten található büfét Kioszknak nevezik, a másik az Auróra Kert, ami az épületen kívül van és csak nyáron üzemel. 

Az önkormányzat az Aurórát nem, de a két vendéglátóhelyet több mint egy éve próbálja  valamilyen módon korlátozni. A kormánysajtó is rendszeresen írt sorosozós és/vagy drogosozós cikkeket a helyről. Korábban ennek hátteréről itt írtunk  hosszabban. 

A Magyar Helsinki Bizottság bejelentette, hogy a segítségükkel az Auróra a Kúriához fordul. A közleményükben többek között azt írták, hogy „a bíróságot csak az állítólagos lakossági panaszok érdekelték, az nem, hogy az Auróra állítólagos zavaró tevékenysége ténylegesen, objektív módon bizonyított-e." Szerintük a kúriás eljárás akár másfél évig is eltarthat.



Rovatok