Index Vakbarát Hírportál

Óriási lakóparkot építenének a Svábhegyre

2019.04.02. 23:42

Jelentős lakópark-beruházás készülődik a budai hegyvidék egyik legértékesebb területén, az egykori Svábhegyi Szanatórium telkén. 

A beruházás engedélyezési eljárásának kezdetét jelző előzetes vizsgálati eljárást a Normafa – természetesen Facebook-csoport vette észre a Pest Megyei Kormányhivatal honlapján. A feltöltött anyagok között szerepel egy látványtervet is tartalmazó dokumentáció, és ez a terv elég jól visszaadja, milyen óriásberuházás indulhat el a fogaskerekű svábhegyi állomása mellett:

Az Eötvös út sarkán álló hatalmas telek régóta kihasználatlan, korábban Svábhegyi Szanatórium néven a Semmelweis Egyetemhez tartozott, ami 2010-ben adta el 1,6 milliárd forintért. A 3,5 hektáros, ma jórészt fákkal borított területen 120 lakás kialakítását tervezi az E10 Project Kft. Buda Hills villapark néven.

A Svábhegyi Szanatórium a budai hegyvidék egyik legimpozánsabb történelmi épülete. Elődje egy 1883-ban alapított vízgyógyintézet volt, a szanatórium 1927-ben épült, és a két háború között élte fénykorát. Később üdülőszállóvá alakították, és Hajós Alfréd tervei szerint uszodával bővítették. A háború után tüdőszanatórium, majd belgyógyászati klinika lett, de 1998-ban bezárták. Azóta a Jakab Dezső és Sós Aladár által tervezett, a nagy nyugat-európai grand hotelekre emlékeztető létesítmény üresen pusztul, és csak akkor kerül be a hírekbe, amikor gazdát cserél – legutóbb a tavalyi év elején vettük észre, hogy 4,5 milliárd forintért árulták az ingatlanpiacon.

Maga a főépület védett, és az jó hír, hogy a tervek szerint meg is őriznék, sőt a későbbi hozzáépítésektől megszabadítva helyreállítanák az eredeti állapotába. Ami nem annyira jó hír, hogy ehhez a park jelentős részét fel kellene áldozni, ugyanis a beruházó 6 darab közel egyforma, „társasvillát” helyezne el a parkban. A földszint + 2 emelet + penthouse szintet tartalmazó épületek közül 3-3 közös mélygarázzsal kapcsolódna össze. Mindehhez 240 darab térszint alatti parkolóhely tartozna.

  

A felszínen a szabályozási tervben megengedett 15%-os beépítettségen belül maradnának, de azért a látványterven érzékelhető, hogy milyen mértékig változna meg a városkép: a zöld park közepén álló, méltóságteljes szanatórium egy modern lakópark központi épületévé alakulna át. A felszín alatti beépítettség mértéke 21%-os lenne, a zöldterület 68%-os. Ráadásul a nagyszámú új lakás – és ahogy a parkolók jelzik, várhatóan csupa jómódú, autóval közlekedő lakó – miatt jelentős forgalmi terhelésre kellene számítani az Istenhegyi úton, amely szinte egyetlen köldökzsinórként köti össze a Svábhegy tetejét a belvárossal. 

Az engedélyezési eljárás várhatóan hónapokig eltart majd. A fejlesztőről egyelőre csak annyit tudni, hogy a projektcég tulajdonosa Hollandiában van bejegyezve, és a cégvezetés brit üzletemberekből áll.



Rovatok