Index Vakbarát Hírportál

Bemutatták az átépülő Normafa terveit

2020.02.12. 13:36

A hegyvidéki önkormányzat közzétette a honlapján a Normafa tetejének átalakítási terveit. Ahogy arról korábbi cikkünkben írtunk, az elmúlt hónapokban főként a tervezett nagyparkoló építése borzolta a kedélyeket a Normafán, de más változások is készülődnek a hegytetőn, mégpedig olyanok, amik talán még a parkoló építésénél is alapvetőbb módon formálják át Budapest legnépszerűbb kirándulóhelyét. A Síház és környékének küszöbön álló átalakítása magát a Normafa szívét érinti. 

Az előzményekhez tartozik, hogy jórészt elkészült az új Eötvös Loránd park a lebontott Olimpia Szálló helyén és az új elkerülő út, tavaly szeptember 3-án bezárt a Síházban működő Normakert vendéglő, december 3-án pedig az épület átkerült a Pilisi Parkerdőtől a XII. kerületi önkormányzat vagyonkezelésébe. A nagyparkolónak kinézett terület továbbra is palánkokkal van lezárva, mivel a Védegylet megtámadta a fakivágási engedélyt, másrészt az önkormányzat ígéretet tett a tervek átdolgozására, hogy itt is valamivel több növényzet maradhasson meg.

És hogy fog kinézni maga az átépülő Normafa-tető? Erről a XII. kerületi önkormányzat honlapján megjelent lakossági felhívás és tervvázlat szolgáltat némi információt, mert terveket eddig nem lehetett látni (legutóbbi cikkünkhöz a Hegyvidék írásban adott tájékoztatást, de tervrajzot nem küldött). A jelenlegi állapot így néz ki:

És így alakul át a kirándulóhely a projekt befejezése után:

A kettő között a legszembetűnőbb különbség az a hosszú épület, ami keresztben átszeli az új és a régi Eötvös út között háromszögű területet, de ez csak látszólagos, mert az (sajnos) már most is ott áll: a Normafa Kapujának nevezett új, túlméretezett fogadóépületről van szó, amit idén adnak át. Látszik még, hogy a Konkoly-Thege út felső szakasza a Síház és az új elkerülő út torkolata között teljes mértékben átalakul bekerített parkolóvá (benne meghagyott fákkal), az önkormányzat ettől azt várja, hogy megszűnik a területen az erdőszéli vadparkolás. Nyilvánvaló, hogy a nagyparkoló kapacitása sokkal kisebb annál, mint ahányan autóval szeretnének hétvégénként felmenni a hegyre, a lakossági javaslatokat kérő felhívást is azért tették közzé, mert nem akarják, hogy "az új parkolási rendszer kialakítása után kiszoruló autósok a környék utcáit terheljék és az ott élők közlekedését, parkolását akadályozzák, az önkormányzat keresi a megoldást a környékbeliek védelme érdekében."

És hogy mi történik magán a Normafa-tetőn, ahol megszűnik a jelenlegi parkoló, a buszforduló és a Síház mögötti büfésor? Erről korábban azt írtuk, hogy itt kellene visszapótolni mindazt a zöldet, ami a Konkoly-Thege út mellől eltűnik, és erre még a három-négy büfé áthelyezése mellett is bőven kellene maradjon megfelelő terület. A burkolt felületek aránya, az új zöldterület természetes-ligetes jellege azért meghatározó kérdés, mert ha ide egy túlépített, kortárs park kerül, akkor tulajdonképpen nincs számottevő természetvédelmi haszna a sokszázmilliós projektnek.

A terv ebből a szempontból nem tűnik rossznak. Úgy látszik, az Eötvös út régi szakaszán tényleg lesz határozott forgalomcsillapítás, a Normafa út torkolatától tilos lesz a behajtás, de már az Eötvös Loránd park szélétől is csak a célforgalom mehet tovább. A Jánoshegyi út első szakaszát ha minden igaz, beszűkítik, és olyan lesz, mint az út néhány évvel korábban humanizált többi része, sőt a futóutat is meghosszabbítják. A büfék a Síház mögül átkerülnek a megszűnő parkoló területére, így épületmentes lesz maga a Normafa-gerinc, ami egyértelműen jót tesz majd a tájképnek. A megszűnő parkoló helyén a terv jelentősebb zöldterületet ígér íves vonalvezetésű sétányokkal, visszaillesztve a területet a ligetes környezetbe, a buszforduló helyén látható geometrikus parkdarabka viszont nem igazán értelmezhető. Az ördög nyilván a részletekben és a kivitelezésben rejlik – a lényeg azonban továbbra is az lenne, hogy minél kevesebb épített-tervezett parkelem kerüljön a hegytetőre, és minél inkább természetes-ligetes hatású legyen az átalakítás.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.



Rovatok