Budapest az egyetlen európai nagyváros, ahol már most rosszabb a levegő, mint a járvány előtt
További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Miközben a koronavírus-járvány miatti korlátozások világszerte a levegőminőség látványos (ámde átmeneti) javulását hozták, kontinensünkön Budapest az egyetlen város, ahol már most meghaladja a nitrogén-dioxid-szint a korlátozások előtti időszakét – erre jutott az Európai Környezetvédelmi Ügynökség mfor.hu által szemlézett jelentése.
A lapnak nyilatkozó Levegő Munkacsoport szerint a magyarországi mérőállomások adatai alapján a NO2- (nitrogén-dioxid) szint az előző év azonos időszakához képest némileg csökkent a korlátozások alatt, és még június során is néhány százalékkal alacsonyabb volt ez, mint például tavaly. Csakhogy közben
a legtöbb korai halált okozó légszennyező, például a szálló por koncentrációja a korábbi évekhez képest a korlátozások időszakára sem csökkent, sőt, a tavalyi adatokhoz képest némi növekedés volt tapasztalható.
A jelenséget a lap az ingyenes parkolásra vezeti vissza. A kormány április 6-tól törölte el a magyarországi közterületeken a fizetős parkolást annak érdekében, hogy ha valaki a járvány alatt a tömegközlekedés helyett a fertőzésbiztosabb autójával akart utazni, azt ne akadályozza a parkolási díj kifizetése. Ez elsősorban Budapest belvárosában dobta meg az autóforgalmat, a belső kerületek kis utcáiban telítette a parkolókat. Volt, ahol a parkolóhelyeket kereső, cirkáló személyautók miatt négyszeresére nőtt a forgalom. Az ingyenes parkolást a kormány ráadásul a vészhelyzet megszüntetése után is 10 napig fenntartotta, ami szintén megnövelte az autóforgalmat, és az ezzel járó légszennyezést is.
Tény, hogy Európa nagyvárosaiban az autóforgalom újraindulásával ugrásszerűen megnőttek a légszennyezettségi adatok, de ezek még mindig alacsonyabbak a tavalyi évhez képest. A jövő azonban meglehetősen szürkének tűnik. A városokat átalakító tartós zöld fejlesztések (például a kerékpározás fejlesztése) mellett az emberek ma is tartanak a tömegközlekedéstől, ami – Budapesten is – az autóforgalom növekedéshez vezet:
a londoni metró mostani utasforgalma mindössze 12 százaléka a járvány előttinek.