Index Vakbarát Hírportál

Bazársori pincébe zuhant a markológép

2005.08.24. 14:45
Gödörbe borult a Károly körúti bazársor bontása közben egy markológép. Személyi sérülés nem történt az azonban még órákig tart, míg a járművet kiszabadítják.

Július közepe óta zajlik a Károly körúti bazársor bontása. Az épületek többsége már eltűnt, de a bontás még nem fejeződött be teljesen. Szerdán délelőtt, egy a bontási tervben egyébként szereplő pincébe esett a bontáson munkálkodó markológép. Személyi sérülés nem történt, a jármű kiszabadítása azonban még órákig eltarthat.

A városháza sajtóosztályán megtudtuk, hogy a bontási munkálatokat a Főkert Rt. végzi, a kertészeti cég egyik alvállalkozójának a bérelt markolója zuhant a gödörbe, de már gőzerővel dolgoznak a kiszabadításán. Az Index munkatársa a helyszínen azt tapasztalta, hogy a feje tetejére állt markolót egy másik markolóval igyekeztek kiszabadítani.

Az egykori bazársor helyén egyébként két évre park létesül, a későbbiekben pedig az elképzelések alapján ötcsillagos szálloda és mélygarázs épülne, e mellett tíz-tízezer négyzetméter körüli üzlethelyiség és bérelhető iroda lenne a területen. Annak érdekében, hogy ne csupán pláza jellegű létesítmények épüljenek, ezért önfenntartó kulturális, szórakoztató jellegű részeket, zenei klubot, kiállítótermet, ipari és képzőművészeti galériát is terveznek.



Rovatok