Index Vakbarát Hírportál

Volt alpolgármestere cégét pereli Terézváros a parkolási bírságok miatt

2007.07.06. 08:17
Terézváros a bírósággal akarja megállapíttatni, hogy egykori alpolgármesterének nyilatkozatai "joghatályosak voltak-e", azaz, hogy a Centrum Parkoló Kft. jogosan adta-e át több százmilliós követelését adósságbehajtóknak. A cég arra hivatkozik, hogy a döntéseknél jelen lévő Fürst György annak idején nem tiltakozott a lépés ellen.

A Centrum Parkoló Kft. több százmillió forintos kintlevőséget adott át behajtócégeknek, írja a Népszabadság. Terézváros, amelynek a bevételből komoly pénz járna (390 millió forint) most azért pereli a kft.-t, mert szerinte az ő engedélye nélkül ezt nem tehette volna meg, mondta Bajor Zoltán alpolgármester a lapnak.

A Centrum Parkoló Kft. arra hivatkozik, hogy amikor a döntés született, jelen volt a kerület akkori alpolgármestere, Fürst György is, aki nem gurított akadályt az átadás elé. Az mellékszál, hogy Fürst azóta nem alpolgármester, hanem a Centrum Parkoló Kft. vezérigazgatója.

Terézváros nem biztos abban, hogy Fürstnek alpolgármesterként elegendő indoka volt-e arra, hogy tudomásul vegye az erről szóló társulási döntést. A VI. kerületet az ügyben Kovács Kázmér, az Autóklub sztárügyvédje képviseli. A Centrum nem kommentálta a folyamatban lévő ügyet.



Rovatok