Index Vakbarát Hírportál

SZDSZ-es expolitikusokat díjazna Demszky

2007.08.27. 08:36
Budapest díszpolgára lehet Zwack Péter, Rajk László pedig Pro Urbe-díjat kaphat, akárcsak Schneller István volt főépítész és volt főpolgármester-helyettes. Mindhárman az SZDSZ-ben vállaltak politikai szerepet korábban.

Budapest díszpolgára lehet Zwack Péter, ha Demszky Gábor főpolgármester javaslatát elfogadja a Fővárosi Közgyűlés, erősítette meg a Független Hírügynökség hírét az Indexnek Czuk Dorottya, a Főpolgármesteri Hivatal sajtófőnöke. Zwack nemcsak italgyáráról ismert, hanem arról is, hogy Antall József miniszterelnöksége idején washingtoni magyar nagykövet volt, később pedig az SZDSZ parlamenti frakciójának tagja lett. 2000-ben a párt ügyvivőjévé is megválasztották.

Rajk László építész Pro Urbe-díjat kaphat. Rajk az SZDSZ alapítója, korábbi elnökségi tagja, országgyűlési képviselője és többször is az ügyvivői testület tagja. 2000-2001-ben éppen Demszky Gábor pártelnöksége idején aktivizálta újra magát pártjában. Időközben tervezőként is dolgozott. Ő tervezte a Lehel téri csarnokot, és a Corvin Mozi belső tereit is.

Szintén Pro Urbe-díjra jelölte Demszky korábban két városházi posztról is távozó egykori munkatársát, Schneller Istvánt. Schneller 1990-94 között SZDSZ-es főpolgármester-helyettes volt Demszky mellett, később főépítészként elsősorban a magasházak beépítése ellen küzdött, de valószínűleg a külső kerületek vezetőinek nyomására távoznia kellett posztjáról tavaly. Véglegesen kinevezett főépítésze azóta sincs Budapestnek, elsősorban a szocialisták lobbizása miatt.

Mások is kaphatnak címeket és díjakat

Zwack mellett a díszpolgári címre jelöltek között van még Kende Péter történész, szociológus, a brüsszeli Nagy Imre Intézet egyik alapítója, Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megalapítója, Jurij Ljubimov színházi rendező. A főpolgármester javaslata szerint Pro Urbe Budapest Díjat kapna Rajk Lászlón és Schneller Istvánon kívül Fehér László festőművész, Lator László költő, műfordító, Rados Ferenc zongoraművész.

A Budapestért Díjra Del Medico Imre közírót, Finta Lászlót, a Nyitott Műhely létrehozóját, Fliegauf Benedek filmrendezőt, Klaniczay Gábor történészt, Sipos András levéltárost, Székely György orvost, Török András művelődéstörténészt és Winkler Márta pedagógust jelölte a főpolgármester. A végleges döntést a díjazottakról egy bizottsági vita után a Fővárosi Közgyűlésnek kell majd meghoznia.



Rovatok