Index Vakbarát Hírportál

BRFK: Szabálysértést követtek el a VÉSZ demonstrálói

2009. május 20., szerda 22:12

Szabálysértést követett el a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének (VÉSZ) az a kisebb csoportja, amely szerdán előzetes bejelentés nélkül demonstrált az APEH budapesti épülete előtt. Szervezőjüket előállították, aki később szabadon távozhatott, mondta Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtóügyeletese.

Közlése szerint az APEH Váci úti épülete elé a VÉSZ tagjai építési törmeléket tettek le, amit rendőrségi felszólításra sem vittek el. Ugyanígy nem tettek eleget a terület elhagyására vonatkozó felszólításnak sem. Előbbi ügyben a XIII. kerületi önkormányzat illetékes osztálya jár el, míg a gyülekezési joggal visszaélés szabálysértése miatt a XIII. kerület rendőrsége indít eljárást.

Bandi Attila, a VÉSZ elnökségi tagja hozzátette, hogy a VÉSZ elnökének, Éliás Ádámnak a rendőrségi előállítása hét órán keresztül tartott, ez idő alatt nem hívhatta fel sem ügyvédjét, sem hozzátartozóit, sőt, sem ételt, sem italt nem kapott. A VÉSZ-t ezenkívül 50 ezer forint bírsággal sújtotta a rendőrség.

Rovatok