Index Vakbarát Hírportál

Bíróság elé kerülhetnek a romákat gyalázók

2010. június 21., hétfő 10:54

Két helybéli férfival szemben javasol vádemelést a rendőrség a 2010 februárjában hódmezővásárhelyi házak falára festett cigányellenes feliratok ügyében, mondta Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.

Február 20-ról 21-re virradó éjszaka tizenhárom hódmezővásárhelyi ház falára festettek feliratot ismeretlen elkövetők. Egy Nefelejcs utcai ház kapujára a „Cigányok lágerbe” feliratot festették ismeretlenek a februári éjszakán fekete sray-vel, mellé pirossal „A jobb” szöveget írták. Hasonló felirat volt olvasható a városban több helyen, például egy ház falán a Jókai utca és a Szántó Kovács János utca kereszteződésénél.

Az ügyben a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya két hódmezővásárhelyi férfival szemben közösség elleni izgatás bűntette és rongálás vétsége miatt javasol vádemelést az ügyészségnek.

Rovatok