Index Vakbarát Hírportál

Hamis tízezressel akartak fagyit venni Szabolcsban

2012. október 1., hétfő 11:36

Vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírmadán hamis tízezer forintossal akartak fagylaltot venni – közölte a megyei főkapitányság szóvivője. Fedor Rita elmondta: az árus észrevette, hogy hamis a bankjegy, és ezt közölte a három vásárlóval, akik erre elmenekültek a helyszínről. A kereskedő értesítette a rendőröket, akik aztán a három menekülőt – egy 16, egy 19 és egy 20 éves baktalórántházi fiatalt – rövid időn belül elfogták.

Az egyiknek a ruhájából a rendőri intézkedés során további három hamis tízezres került elő. Az ügyben pénzhamisítás miatt indult nyomozás, és kezdeményezik az őrizetbe vett fiatalok előzetes letartóztatását. A múlt héten Pusztadoboson és Kántorjánosiban is hamis öt-, illetve tízezer forintos bankjegyekkel fizetett három baktalórántházi férfi, aki szintén lebukott. Hogy van-e összefüggés a két eset között, azt még nem lehet tudni.

Rovatok