A párttagságát korábban felfüggesztő képviselő továbbra is elégedetlen az LMP-ben zajló folyamatokkal, de a parlamentben Schifferékkel marad.
Az Index értesülése szerint a héten Ertsey Katalin is kilépett az LMP-ből. Megkeresésünkre Ertsey megerősítette távozását. Lépését úgy kommentálta, továbbra is érvényesnek tartja, amit párttagsága novemberi felfüggesztésekor írt, mostani kilépésével ezt kívánta nyomatékosítani. „Ami itt történik, az minden, ami ellen ezt a pártot annak idején létrehozták, és ebben mindkét oldal a legszörnyűbb oldalát mutatta ki” - fogalmazott tavaly novemberben a párt tagságának írt levelében a képviselő, amikor még csak felfüggesztette tagságát.
Ertsey párttagságának felfüggesztésére azután került sor, hogy az LMP-n belüli viszály elmérgesedett, a párt kongresszusa nemet mondott az Együtt 2014 mozgalommal való együttműködésre, Jávor Benedek pedig lemondott a frakcióvezetésről. Ezt követően decemberben a képviselő még arról írt blogján, kivárja, mi történik a párttal: „A párttagságomat egyelőre nem tudom helyreállítani. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, látnom kell a gyógyulás jeleit, ez hónapokig is eltarthat.”
Ertsey a frakció megszűnésekor az LMP-sekkel tartva folytatta parlamenti munkáját, tagja lett az LMP hét független képviselőből álló parlamenti csoportjának. Kérdésünkre Ertsey elmondta, a parlamentben továbbra is Schifferékkel fog együtt dolgozni. Schiffer András nem kívánta kommentálni Ertsey távozását. Információink szerint az LMP-ből kilépők által alapított Párbeszéd Magyarországért Pártban nem számítanak rá, hogy Ertsey a jövőben esetleg hozzájuk kívánna csatlakozni.