Index Vakbarát Hírportál

Egy fillért sem látott a rendőrség ingatlanjai után

2001. szeptember 14., péntek 04:55

A rendőrség egyetlen forintot sem kapott a Teve utcai palotáért cserébe adott épületek hasznából. A rendőrszékház építéséről kötött szerződés szerint a Postabank és a rendőrség egyenlő arányban osztozik a többletbevételeken, de az eladásról "nullszaldós" elszámolás készült. Az 1992-es szerződés értelmében tíz rendőrségi és egy tűzoltósági használatú értékes ingatlanért cserébe építtette fel ugyanis a rendőrpalotát a Postabank. A megállapodás rögzíti: ha az ingatlanértékesítésből befolyt összeg nagyobb, mint az új épület költsége, a rendőrség és a bank megfelezi a hasznot.

Ugyanakkor az épületek továbbértékesítése jelentős hasznot hozott az eladónak: a szerződés lezárásaként 6,3 milliárd forintban állapították meg az elkészült rendőrpalota értékét, valamint ugyanakkor rögzítették, hogy ugyanilyen összegért értékesítették a cserébe adott ingatlanokat. Ennek értelmében nem járt pluszpénz a rendőrségnek, noha szakértők szerint az ingatlanok forgalmi értéke jóval - átlagosan 40 százalékkal - magasabb, mint amennyi a végelszámolásban szerepelt.

A Népszava úgy tudja, több tulajdonosváltás is történt, s a portfolió végül tízmilliárd forint körüli áron jutott utolsó gazdáihoz. Az üzlet mérlegéről sem a Postabank, sem a Belügyminisztérium nem tudott nyilatkozni, és nem kommentálta azt az ÁPV Rt. sem. (A szóban forgó épületek között van a BRFK egykori Deák téri épülete is, amelyben jelenleg szálloda működik.

Rovatok