Egyetlen pályázat érkezett eddig a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjára kiírt pályázatra. Az Index több forrásból megerősített információi szerint a pályázó nem más, mint a miniszterelnöki útifilmeket készítő Káel Csaba. Az előd, Szinetár Miklós mandátuma május utolsó napján jár le. Szakmai körökben bizakodva fogadják Káel jelöltségét, mivel a kormányzattal legendásan jó kapcsolatokat ápoló rendező nagyobb támogatást járhat ki az intézmény számára. Az Operaház európaivá emelése egyébként a Fidesz választási programjában is kiemelt helyet kapott.
"Káel Csabának diákkori álma, hogy az Operaház igazgatója legyen, és minden bizonnyal sok mindent, így például jobban fizető állami megrendeléseket is feláldozna azért, hogy megkapja ezt a posztot" - nyilatkozta az Indexnek egy neve elhallgatását kérő, a szakmai berkeket jól ismerő informátor.
Bíznak Káel képességeiben és kapcsolataiban
Információink szerint szakmai körökben bizakodva tekintenek Káel esetleges megválasztására. Ennek egyik oka, hogy az új főigazgató a remények szerint változtatna a jelenlegi "feudális, kőkorszaki struktúrán", például csökkentené az Operaház státusban dolgozó munkatársi gárdáját, emellett a jelenlegi kormányzattal ápolt jó kapcsolatai révén minden bizonnyal magasabb költségvetéssel működhetne az intézmény. Ez utóbbit látszik alátámasztani a Fidesz XIII. kongresszusán szétosztott, A jövő elkezdődött című vitairat egyik bekezdése is, amely egy új típusú, európai színvonalú állami Operaház létrehozását tűzte ki célul.
Versenytársak nélkül
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által kiírt pályázat határideje május 14-én jár le, és eddig egy pályázat érkezett a tárcához - nyilatkozta lapunknak Gelencsér Éva, a tárca illetékese, aki azonban nem kívánta felfedni sem a pályázó személyét, sem a még csupán 90 százalékban összeállt kuratórium tagjainak kilétét.
Az NKÖM pályázati kiírásában a főigazgatói posztra való jelentkezés feltétele csupán egy diploma és az angol, német, francia, olasz nyelvek egyikének tárgyalási szintű ismerete. Abban az esetben, ha többen is megfelelnének e két kritériumnak, előnyben részesítik azt, aki közgazdász vagy jogász szakképzettséggel, a zenei életben való tájékozottsággal, vállalatvezetési gyakorlattal és vezető menedzseri kapcsolatokkal rendelkezik.
Ennek alapján Káel egy esetleges versenytárs felbukkanásával is komoly esélyekkel pályázhatna a posztra, mivel a Fidesz választási kampányát szervező Happy End Kft. egyik alapítójaként, illetve a hannoveri expo magyar pavilonjának kisfilmjét vagy a miniszterelnöki úti filmeket készítő Ezüsthajó Kft. ügyvezetőjeként mind vállalatvezetési gyakorlattal, mind vezető menedzseri kapcsolatokkal rendelkezik.
Rockenbauer Zoltán miniszter döntése nyomán még februárban módosult a Magyar Állami Operaház alapító okirata. Így az intézmény főigazgatója továbbra is az általános működésért felel, de a változás értelmében a fő-zeneigazgató alakítja majd ki az Operaház művészeti arculatát. A fő-zeneigazgatói posztra, nemzetközi pályázat útján nemrégiben Győriványi Ráth György karmestert választották.
|