Index Vakbarát Hírportál

Ez a poszt a következő Percről percre része:

Tüntetések a Kossuth téren

    Fontosabb részletek:

  • A Fidesz-frakció péntek délelőtt elbontotta a kordont a Parlamentnél, amit a rendőrök visszaállítottak
  • A kormány szerint az ellenzéki honatyák törvénysértést követtek el
  • A fideszes képviselők vállalják a jogi következményeket
  • A kisebb spontán tüntetéseket a rendőrség nagy erőkkel feloszlatja
  • Húsz ember ellen folyik eljárás

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Csak a kormány lemondása és új választások kiírása jelentheti a magyar jogállam továbbélését, mondta Szabad György egy konferencián. A volt házelnök szerint jogellenes a Kossuth tér lezárása. (Hír tv)
  • "Levele elképesztett! Elképesztett, hogy miközben a Fidesz képviselői szándékosan és előre megtervezetten törvénytelenséget követtek el, most másokat vádolnak ezzel" – válaszolta Hiller István és Lendvai Ildikó arra a levélre, amelyet Szájer József fideszes EP-képviselő szombaton küldött a két szocialista politikusnak. A pártelnök és a frakcióvezető úgy fogalmazott: "Ön azt igényli, érjük el, hogy a kormány utasítsa a rendőrséget ilyen vagy olyan eszköz alkalmazására. Ezt nem tesszük... Nem lépünk erre az útra. Nem leszünk az önök bűntársai." (MTI)
  • A rendőrök megint a Batthyány-örökmécsesig szorították a Kossuth térnél összeverődött pár tucatnyi tüntetőt. Az akció után a rendőrsorfal visszaindult a Kossuth térre. Valószínűleg a tüntetők (kb. negyvenen lehetnek) is visszaszivárognak majd a térre, hogy aztán minden kezdődhessen elölről.
  • cikkünk a témában:

    Orbán fél óra alatt lenyomta Gyurcsányt

    Politológusok szerint akár sikeres is lehetett volna a kormányfő kommunikációs hadjárata, de a Fidesz pénteki kordonbontása felülírta. Most már senkit sem érdekel a reformok magyarázása, ráadásul a szakértők szerint Gyurcsány többfrontos háborúra kényszerült.

  • Ez a láb péntek este is sokszor feltűnt - klikk!
    Kábé harminc ember áll a kordonon kívül a földművelésügyi minisztérium előtt – egy részük újságíró –, tíz rendőr néz velük farkasszemet a kordon mögül. Az egyik tüntető csíkos nadrágba bújtatott műlábbal a vállán sétál, amire az van ráírva: Furcsány Gyerenc.
  • Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint Orbán Viktor új többségét az árpádsávos zászlókat lengető szélsőséges radikális csoportok alkotják. Mesterházy Attila úgy látja, a kordon elbontása nem polgári engedetlenség volt, sokkal inkább provokáció. A szocialista politikus azt kérte a Fidesz mérsékelt politikusaitól, hogy hívják vissza Orbán Viktort a parlamentbe. (MTI)
  • Mostanáig összesen nyolc embert állítottak elő a rendőrök a Kossuth téri eseményekkel kapcsolatban, mondta el a BRFK szóvivője. Jármy Tibor közölte, hogy mindannyiuk ellen rendzavarás miatt indul szabálysértési eljárás, mert a többszöri felszólítás ellenére sem hagyták el a Parlament előtti területet. (Klub rádió)
  • Négy óra után újabb oszlatás kezdődött a Kossuth téren, jelentette tudósítónk. A Néprajzi Múzeumnál, az Alkotmány utca sarkánál felállt a rendőrök sorfala. A talán nyolcvan tüntetőt ismét a tér keleti része felé szorítják ki. A mostani ma már a ötödik oszlatás. Az Alkotmány utcát lezárták az autóforgalom elől.
  • A rendőrsorfal elindult az Alkotmány utcán, az embereket a Bajcsy-Zsilinszky út felé tolják. A tüntetők egy része a mellékutcákba menekült, és vélhetően megpróbál az Alkotmány utcával párhuzamos utcákon visszatérni a térre. A többieket a rendőrök futva kergetik.
  • A rendőrség hosszú és sűrű sorfalat alkotott teljes felszerelésben, gázálarccal és pajzzsal a Honvéd utcában, annak Alkotmány utcai és Báthori utcai szakaszán. A környező utcákat is lezárták tudósítónk szerint. A tüntetők eltűntek a környező utcákban, így a rendőrök az üres utcákkal néznek farkasszemet.
  • Az oszlatás véget ért, a karhatalmi sorfal felbomlott, a rendőrök visszatértek a Kossuth térre. A nyomukban tíz-tizenöt ember sétál vissza a tér felé.
  • A rendőrök elkezdték a Néprajzi Múzeum és a földművelésügyi minisztérium épülete előtt ácsogrók igazoltatását, jelentette tudósítónk. Ez egyelőre senkit sem ösztönzött arra, hogy otthagyja a teret.

  • A macska-egér játék színtere (Google Maps)
  • A Batthyány-örökmécsesnél, ahová ötven-hatvan tüntető visszavonult, a rendőrök összecsaptak a tüntetőkkel. Üvöltözés, nagy zaj hallatszik. Ezt követően a rendőrök visszavonultak, tíz rendőr maradt az örökmécsesnél. A tüntetők stratégiáját fejetlenség jellemzi.
  • Szeretnék, ha Gyurcsány lemondana, de ha most vasárnap lennének a választások, nem tudnának jó szívvel szavazni senkire, mondta el tudósítónknak egy vidékről érkezett, 20-22 éves fiatal pár. Ha mégis szavaznának, a legkevésbé rosszat, a Fideszt választanák, de szimpatikus nekik a KDNP és a MIÉP is.
  • Ahogy alkonyodik, úgy gyülekeznek a téren a demonstrálók. A Földművelésügyi Minisztérium árkádjai alatt egy kisebb, 30-40 fős csoportosulás álldogál, a Vértanúk terén már százan lehetnek, tárogatóznak, a székely himnuszt éneklik.
  • A Batthyány-örökmécsesnél egy idős ember az újságírókat kérdezte meg arról, hogy vajon előveheti-e tárogatóját, és játszhat-e rajta valamit. Az újságírók azt mondták, hogy ennek semmi akadálya, sőt azt is megbeszélték vele, hogy a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország című dalt játssza el. A férfi egy plédből kicsomagolta tárogatóját, felállt a Batthyány-örökmécseshez, majd rákezdett a nótára, közben a sorfalat álló rendőrök hátat fordítottak, és elindultak a Kossuth Lajos tér irányába. (MTI)

  • Két oszlatás között nyugi van - klikk!
    A lassan a kordonhoz visszaszivárgó 80-100 tünetőt újra elkezdték a rendőrök kiszorítani az Alkotmány utca felé. A demonstrálók tisztes távolságot tarvta a sorfaltól ávéháznak, és antiszemita megjegyezéseket tesznek. Ezek közül a legfrappánsabb: "Görbék vagytok, mint a gazdáitok orra!"
  • Tudósítónk az egyik oszlató rendőrrel elegyedett beszélgetésbe, aki beavatta őt a téren alkalmazott oszlatási taktikába: ha a kordonhoz merészkedő tüntetők elérik a száz főt, a rendőrök kivonulnak, kiszorítanak. A tünetők taktikája hasonló, ezt már tudósítónk figyelte meg: amíg nincsenek a kordonnál 100-an, tárogatóznak, utána ávéházni kezdenek, majd futásnak erednek.
  • A Hír tv hírigazgatója, Szikszai Péter szerint nem a televízió forgatócsoportja miatt történt tömegoszlatás szombaton délután a Kossuth Lajos téren. Egy korábbi tudósítás szerint a szombat délutáni negyedik tömegoszlatás előzménye az volt, hogy a tévé közvetítőkocsija közvetlenül a kordonok mellé parkolt le. Egy rendőrjárőr megkérte a sofőrt, álljon arrébb. A téren jelen lévő százfőnyi tömeg nemtetszésének adott hangot, az emberek a rendőrautó köré, a villamossínekre csoportosultak, és ezután kezdődött el az oszlatás. (MTI)
  • Pár tucat tüntető álldogál a parlamenti kordon előtt. A Kossuth téren és a Vértanúk terén 10-12 rendőrautó posztol, a csendet és a békét csak a hideg és a szél teszi elviselhetetlenné.
  • Nyolcvan ember demonstrál Debrecenben a Kossuth téren, egy-két magyar és árpádsávos zászló leng a szélben. Hankiss Elemér beszél felvételről a passzív ellenállásról és a polgári engedetlenségről. Ködös, nyálkás idő van.
  • A TV2 - éppen hazafelé induló - stábja lett figyelmes a következő jelenetre: három fiatal srác átmászott a kordonon, bejutottak a fűre, amikor néhány rendőr odament, és kedves hangon megkérték őket, másszanak vissza. A fiatalok szót fogadtak, visszamásztak. Ennyi.
  • Hatásosabb, ha nem lövöldöznek ágyúval verébre a rendőrök, felhagytak a csapaterős gyakorlatozással. A téren a békét a fel-alá járőröző rendőrautók tartják fönn. Időnként megállnak valahol, igazoltatják az ott lévőket, majd tovább mennek. A taktikta beválni látszik, béke van.
  • Újra csapaterőben gondolkoznak a rendőrök: a tüntetők húszfős csoportját tolják a Báthory utcán a Bajcsy-Zsilinszky út felé. Az újabb egységek egy Ikaruson buszon érkeztek, tudósítónk jókedvű beszélgetést kapott el felettes és beosztott között:
    - Gránátvetőt hoztál?
    - Jawohl!
  • A Vértanúk terén a Bajcsy-Zsilinszky út felé induló két rendőrsorfal között maradt egy Lexus típusú autó, benne négy nagy darab férfi. A rohamrendőrök igazoltatás céljából kiszállították őket. A sofőr, egy gazdag vállalkozó, nagy hangon mondta az egyik rendőrnek, hogy havonta 300 ezer forintnyi adót fizet be, vagyis a rendőr nadrágját ő fizette. A rendőr erre elpanaszolta, hogy oké, de ő csak 80 ezret kap nettó. A végén verbálisan összeborultak, és megegyztek abban, hogy a rendszer rossz, nem ők.
  • A Kossuth téri tüntetők zöld színű Peugeot egyterűje, tetején a kis színpaddal, a Batthyány-örökmécsesnél parkolt le, körülötte hatvan demonstráló. Énekelnek, a rendőrsorfal nézi őket.
  • Nagyjából száz tüntető álldogál a Batthyány-örökmécsesnél felállított színpad előtt, és szónoklatokat, zenét hallgat. A rendőrsorfal nem mozdul.
  • Az SZDSZ elnökének tököli családi háza előtt tüntetett hatvan ember szombat délután a Rendszerváltó Fórum szervezésében. A demonstrálók többsége autókonvojjal, rendőri biztosítás mellett érkezett a fővárosból. A szabad demokrata politikus háza előtt lévő városi sportcsarnok parkolójában összegyűlt emberek azt iabálták, "nemzetáruló", hazaáruló", "zsidóbérenc", közben egy autóból a Kárpátia és a Magozott Cseresznye nevű nacionalista zenekarok számai szóltak. A Kossuth téri szónokok (Halász József, Gonda László) az SZDSZ-t Izraelt támogató, kétszínű bandaként aposztrofálta. A demonstráció után visszamentek a Kossuth térre. (MTI)
  • Az eredetileg bejelentett időpontban befejeződött Budapesten, a Batthyány-örökmécsesnél tartott kormányellenes tüntetés, de a tiltakozók közül negyvenen átvonult a Kossuth térre, ahol a rendőrök elkezdték igazoltatni őket. Egy embert előállítanak, mert ellenállt az intézkedésnek. A kettős fémkordonon belül néhány rohamrendőr várakozik. A külső kordon egyes elemeit vaslánc és biztonsági lakat erősíti egymáshoz. (MTI)

Rovatok