Index Vakbarát Hírportál

Kósa nem ránt kardot Orbán ellen

2008. február 21., csütörtök 12:02

Kósa Lajos "nem ránt kardot", hogy megszerezze a miniszterelnöki széket - legalábbis ezt mondta Orbán Viktor pártelnöknek, amikor a Fidesz vezetõje csütörtökön kampánykörútja újabb állomására, Debrecenbe érkezett. Orbán pedig dicsérte Kósát, mert szereti olvasni az interjúit.

A két politikus az újságírók elõtt kedélyesen beszélgetett egymással, láthatóan nem árnyékolta be a viszonyukat a debreceni polgármesternek a HVG csütörtöki számában közzétett interjúja, amelyben arról is beszélt, hogy bizonyos feltételek mellett vállalná a miniszterelnöki posztot.

Lajos, a szórakoztató

Tetszett az interjú - válaszolta Orbán Viktor az MTI tudósítójának érdeklõdésére. "Lajos mindig is szórakoztató interjúalany, jó olvasni a vele készült interjúkat" - tette hozzá. Orbán Viktor szerint a csütörtökön megjelent Kósa-interjúból is kiderül, hogy a Fidesz komoly értéket képvisel Magyarország számára, több tehetséges helyi és országos vezetõje van.

A pártelnök hozzáfûzte: a Fidesz három kormány számára is alkalmas szakemberrel, vezetõvel rendelkezik, beleértve a miniszterelnök-jelölteket is. Utóbbi posztra Orbán Viktor Varga Mihályt, Kósa Lajost, Pokorni Zoltánt és Navracsics Tibort nevezte meg esélyesként.

Nem rántasz?

"Én még Orbán Viktor is megneveztem az interjúban, de azt kihúzták" - toldotta meg Kósa Lajos. Debrecen polgármestere, a Fidesz alelnöke ugyanakkor nyilvánvalóvá tette, hogyha ebben a kérdésben nincs konszenzusos döntés, szó sincs arról, hogy bárki egyéni ambíciókat tápláljon.

"Nem rántasz kardot?" - fordult Orbán Viktor Kósa Lajoshoz, aki azonnal válaszolt: "egyáltalán nem!". Orbán Viktor azzal zárta le az ügyet, hogy ez most nincs napirenden, az erõiket a népszavazásra koncentrálják. A Fidesz elnöke csütörtökön elõbb gazdasági fórumon vesz részt Debrecenben, majd délután egyetemi hallgatókkal találkozik.

Rovatok